TÖRÖK KONYHA – amitől az imám elájult, és más ételek

TÖRÖK KONYHA – amitől az imám elájult, és más ételek

török konyhaTÖRÖK KONYHA – Valamennyire már ismerjük, hiszen számos emblematikusnak tartott fogásunk éppen a török konyhából került át a magyarba. Az anatóliai civilizációk egymásra hatása során kialakult, sokszínű török konyha a török-magyar történelmi múlt miatt is ismerős. A vidéki török élet és gazdálkodás hagyományos és fontos formája még ma is a juhtenyésztés. Ezért sem véletlen, hogy a török konyhában hangsúlyos a hús, különösen a bárányhús. A gabonafélék már a korai a kezdetektől, ugyancsak a táplálkozás alapját jelentik. Bár, a hegyvidéki területeken a rozs az elterjedtebb,

(tovább…)

TARATOR – egészséges, hideg joghurtleves

TARATOR – egészséges, hideg joghurtleves

tarator leves A TARATOR egy népszerű, hideg joghurtleves. Egyszerű is, ismert is, de meleg nyári napokon igazán érdemes emlékeztetnünk rá, mert nincs jobb déltájban mint egy hideg joghurtleves (vagy „folyékony uborkasaláta„). A taratorban lehet kapor (én szeretem), de el is maradhat, ahogy ebből a joghurtlevesből akár még a joghurt is eltűnhet, s víz léphet a helyébe. Az is előfordul, hogy az uborka is lecserélődik sárgarépára, vagy salátára, a dió (mogyoró) is elmarad, de ezekkel az elhajlásokkal most nem foglalkozom. Bulgáriában, ahol a saját házi készítésű joghurt amúgy is népszerű, a tarator az előételek, falatkák (mezze) része,

(tovább…)

NÉGYEZER ÉVES RECEPT – vadgalamb és kecskegidaleves

problem_birds_wood_pigeon34000 ÉVES RECEPT– A világ jelenleg ismert legrégebbi receptgyűjteményét a Yale Babilóniai gyűjteményében, a Sterling Memorial Library falai között őrzik. A Krisztus előtt 1700 évvel íródott három agyagtáblára 35 receptet jegyeztek le. Az akkád nyelvű ékírásos recepteket a neves francia asszirológus, Jean Bottéro fejtette meg (1995).

(tovább…)

AMERIKAI-FRANCIA HALLEVES – New Orleans, 1846

AMERIKAI-FRANCIA HALLEVES – New Orleans, 1846

bouillabaisseA BOUILLABAISSE (ejtsd. bujabessz) a hallevesek egyik leghíresebbike. A halászlé kapcsán már sorra vettem jó néhány fajtáját, ám most egy ősi típus kerül szóba, melyről a Kalkuttában született angol író, William Makepeace Thackeray (1811-1863) azt írta, hogy életében sem evett még hozzá foghatót. Mindez 1856-ban, New Orleans-ban történt, ahol az író ellátogatott a Boudro’s étterembe is. A hajdani francia telepesek konyháját őrző recept

(tovább…)

HALLEVES ANGOLNÁBÓL – angol angolna halleves

gordon ramsay goes fHALLEVES sokféleképpen készíthető, s majd’mind jó is. A következő változat általános betekintést enged abba a könnyed, zöldséges, halas világba, amit a bouillabaisse (ejtsd: bujabessz) jelent, Marseailles-ben, vagy akár New Orleans városában, ahol egy korai 19. századi változat is fennmaradt. Keith Floyd is jól készítette, de Ramsay stílusa ma már lendületesebbnek hat. Az angolnából készített halleves igazán szép étel. Jól elképzelhető, egyszerűen elkészíthető, elegáns és sejthetően még finom is.

(tovább…)

A SÓZÁS MŰVÉSZETE – Mit, mikor, és hogyan sózzunk?

saltMIT, MIKOR, HOGYAN SÓZZUNK? – Arra a kérdésre, hogy mikor sózzunk, a sütés előtt közvetlenül, vagy a sütés után, esetleg már napokkal korábban, zavarba ejtően sokféle, és eltérő válaszokat kaphatunk. A tanácstalanságot fokozza, hogy szakács-generációk nőttek fel abban a hitben, hogy az elősózás káros és korszerűtlen gyakorlat, ezért ne is alkalmazzuk. Ezt a meggyőződést az a mélyen élő hit táplálja, hogy a só minden

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.