ONOZÓNÉ, SZEGED – Fiatalkori emlékként említi Jókai, A nők a tűzhely mellett, hogy ’49-es debreceni menekültként feleségével a zsúfolt városban nem jutottak semmiféle éttermi koszthoz. Persze pénzük is alig akadt. De mit tehetni, azért csak „vettünk két lábast a piacon, hozzá főzőkanalat, lisztet, húst, szalonnát; bérszobánkban volt egy belülülő kályha: abban a feleségem olyan fejedelmi lakomát főzött,
IZRAELI SERTÉSTENYÉSZTÉS – Amikor az izraeli sertéstenyésztéshez kezdtem el anyagot gyűjteni, folyamatosan a következő zsidó vicc bujkált a fejemben: Kohn betér a hentesüzletbe és határozottan rámutat egy nagydarab sertéscombra. „Azt a szép nagy halat kérem!”– mondja. „De Kohn, hiszen az egy sonka!” – szól a hentes megrökönyödötten. Mire Kohn, jelentőségteljesen a hentes szemébe nézve: „Kérdeztem én, hogy mi a hal neve?”
A HÚS – Mátyus István 1762-ben, Kolozsvárott megjelent Diaetetica című művében teszi fel a kérdést, hogy: „mikor csúszott bé a’ hús étel az Emberek közi?” Mátyus amellett érvel, hogy ez nem a Paradicsomban történhetett, hanem az özönvíz után, mert azt megelőzően, a Bibliában „sincs arról semmi emlékezet, hogy valaha valaki húst evett volna: maga Noé is mind tiszta, mind tisztátlan állatok közzül annyit eresztet ki a’ bárkából, a’ mennyit bé-vitt vólt; egyébként, vagy egyet meg-kellett vólna ennie azok közzül.”
MAGYAR HALÁSZLÉ-EVOLÚCIÓ – „Halászaton, úgy a bokorban járó, mint a kishalász is, kizárólag hallal él; otthonról csak kenyeret, hagymát, sót és paprikát viszen, […] a többi a halász-szerencse dolga. Ilyenkor kétféle készítési mód járja: a “halászlé” – sok helyen “halpaprikás” – és a nyárson sült hal. Igen természetes, hogy a bogrács sohasem hiányzik.” (Herman Ottó, 1887) A paprikás magyar halászlevek népszérűsödését, terjedését a nemzetteremtő romantika hullámain szörfözve,
A HORTOBÁGYI PALACSINTA TÖRTÉNETE – Annyian és annyit szidták már a magyar gasztronómia 1945 utáni korszakát, s benne a hortobágyi palacsintát, hogy végül mindenki, akit a téma kicsit is érdekelt, nagyszerűen megtanulta, elhitte és továbbadta, hogy a hortobágyi palacsintának nincsen köze a Hortobágyhoz (ami igaz) és aki hortobágyi palacsintát eszik, az visszamaradott, rossz ízlésű, az az étterem pedig, ahol ilyen készül, aligha lehet más, mint a retro-gasztronómia zászlóvivője, a magyar konyha megcsúfolója (ami nem feltétlenül igaz). Egyik szerző ismételte a másik után, azt, amit a wikipedia vonatkozó cikke is terjeszt, hogy:
A MONARCHIA SÖRTÉRKÉPE – Az előzetesen vártnak megfelelően, a Monarchia 19. század végi sörgyártásának statisztikái Csehország és Ausztria egyértelmű dominanciáját mutatják. A századfordulón, az akkor már negyvenötmilliós lakosságú Monarchiában világviszonylatban is kimagasló mennyiségű, 2,13 milliárd liter sört főztek, ami 47 liter/fő/év termelésnek felel meg. A Monarchia sörtermelésének csupán 7 százaléka
Legfrissebb hozzászólások