Kádár János, hortobágyi palacsintaA HORTOBÁGYI PALACSINTA TÖRTÉNETE – Annyian és annyit szidták már a magyar gasztronómia 1945 utáni korszakát, s benne a hortobágyi palacsintát, hogy végül mindenki, akit a téma kicsit is érdekelt, nagyszerűen megtanulta, elhitte és továbbadta, hogy a hortobágyi palacsintának nincsen köze a Hortobágyhoz (ami igaz) és aki hortobágyi palacsintát eszik, az visszamaradott, rossz ízlésű, az az étterem pedig, ahol ilyen készül, aligha lehet más, mint a retro-gasztronómia zászlóvivője, a magyar konyha megcsúfolója (ami nem feltétlenül igaz). Egyik szerző ismételte a másik után, azt, amit a wikipedia vonatkozó cikke is terjeszt, hogy:

“Az étel, a neve ellenére valójában nem a Hortobágyról származik, az 1958-as brüsszeli világkiállításra találta ki egy magyar szakács, nevét egyszerű marketingfogásként kapta a kifejezetten a kiállításra kreált összevágott borjúpörkölttel készített étek. Egyedi íze, könnyű elkészítése miatt hamar népszerű étellé vált.”

Az az ellentmondás már fel sem tűnt a szerkesztőknek, hogy Kolmanné 1939-es receptjére gondolva, a következő mondattal – “Egy hasonló recept már az 1930-as években is volt publikálva.” – gyakorlatilag megcáfolták azt, hogy a hortobágyi palacsintát az 1958-as brüsszeli világkiállításra kreálták – csak úgy, mindenféle előzmény nélkül. A hortobágyi palacsintának egyébként még a neve sem tetszett a legtöbb kritikusnak, mondván, hogy micsoda átvágás mindez, hiszen nem is a Hortobágyról származik. Írták ezt annak ellenére, hogy az ilyen típusú névadásnak sok évszázados hagyománya van Európában.

“A Brüsszeli világkiállítás a szocialist vendéglátás sikerét hozta, már csak azért is, mert 1956 után (is) a kor legjobb szakácsait vitték ki nyugatra (minderről itt is olvashatsz). Paprikás csirke, balatoni fogas, lecsós szűzérme, erdélyi fatányéros, rétes, a kiállításra kreált, borjúpörkölttel készített hortobágyi palacsinta, Budapest bélszín (lecsó, zöldborsó, gomba, libamáj), somlói galuska szerepelt az étlapon. A konyhát a háború előtti időkben Párizsban is dolgozó séf, Rákóczi János vezeti, aki – nem mellesleg – a Rákóczi túrós atyja.”

 

1939 – borjúpörköltes rakott palacsinta

Az 1958-as “felfedezés” mítosza annak ellenére is él és virul, hogy néhány esztendeje közismeret lehet(ne) már, hogy a hortobágyi palacsintával testvéri viszonyban álló, borjúpörköltes rakott palacsinta receptje már 1939-ben is ismert. Kolmanné Lemhényi Dávid Andrea, “A gyakorlati főzés tankönyve száz ebéd keretében” című munkájának 150. oldalán szerepel a következő recept:

“Borjúpörköltet készítünk, palacsintákat sütünk. A finoman elkészített pörköltet nagy késsel apróra vagdalva tűzálló-tálba soronként lerakjuk a kisütött palacsintákkal. Tetejére öntsük a tejfellel elkevert pörkölt levét. 5 percig előmelegített sütőben, középső bordán, alsó takaréklángon sütjük 15 percig.”

Mindenki annyira belenyugodott a hortobágyi 1958-as “felfedezésének” legendájába, hogy az 1939-es Kolmannné féle rakott palacsinta iménti receptjének híre meg sem ingatta a hívőket. 1939-nél távolabbra pedig már senki sem merészkedett.

 

1932 – húsos palacsinta

Ahogy elkezdtem vele foglalkozni, nagyon gyorsan kiderült, hogy Kolmannnéval nem ér véget a hortobágyi előzményeinek története. Akad korábbi az 1958-as recepttel szorosabb rokonságot ápoló recept, és egy új történet is kezdődik, éppenséggel a nem várt irányból, amikor felbukkan a paprikás csirke. 1932-ben jelenik meg Az ínyesmester szakácskönyve új, lényegesen bővített kiadása (Atheneum, 1932), Ebben a hortobágyi palacsinta története, előzményei szempontjából két fontos receptet is találhatunk. Közülük a húsos palacsinta sokkal inkább rokona a mai hortobágyi palacsintáknak, mint a Kolmanné által közölt (1939) rakott palacsinta. A húsos palacsinta receptje (1932).

“Húsos palacsinta.

Rendes pörköltet készítünk borjú- vagy sovány sertéshúsból. Mikor kész, a hús, kiszedjük a léből, megdaráljuk, kevés tejföllel és megfelelő mennyiségű pörkölt lével összekeverjük. Cukor nélkül készült palacsintákat megtöltünk ezzel a keverékkel, összesodorjuk őket és tűzálló edényben 10-12 percig a sütőben sütjük.”

 

1932 – paprikás csirkés palacsinta

A kritikus szerzők tollából, szájából az is gyakorta elhangzik, hogy a borjú helyett a csirkepörkölt mekkora visszalépés, és hogy ez is a szocialista gasztronómia bűneinek egyike. Emiatt is, egy magára valamit is adó szakács még csak említeni sem meri, hogy a hortobágyi palacsintába paprikás csirke húsát tenné, teszi, pedig a hortobágyi palacsinta története, valójában a paprikás csirkével töltött palacsintával kezdődött.

Az ínyesmester szakácskönyvében (1932) a húsos palacsinta előtt szereplő recept a paprikás csirkés palacsinta., amelynek a receptje:

“Paprikás csirkés palacsinta.

Sós palacsintát laskára (kisujjszéles metéltre) vágunk, azután a tejfölös paprikás csirke húsát csontjáról leszedve, apróra vagdaljuk és a palacsintával összekeverve, a sütőben újra megmelegítjük. Csirke helyett borjúhúst is lehet használni és a fődolog az, hogy bő tejfeles leve legyen.”

A paprikás csirke, csibe és a palacsinta megmozgatta a szakácsok, szakácskönyv szerzők fantáziáját, amit a 19. század elejének most következő receptjei is mutatnak.

 

1920 körül – paprikás csibével töltött palacsinta

A Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat gondozásában 1920. körül, Budapesten jelenik meg a “Ragyogó szakácskönyv”. Ebben olvashatjuk a paprikás csibével töltött palacsinta receptjét:

“Paprikás csibével töltött palacsinta.

Készítsünk finom paprikás csirkét, főzzük nagyon puhára s a húst a csontról leszedve, nagyon finomra vagdaljuk. Porcellán lábas alját cukor nélküli palacsintával kirakjuk, aztán egy sor metélt palacsintát, egy sor húsvagdalékot. így folytatjuk, míg a lábas meg nem telik. Ekkor a csibe m ártását szitán áttörjük, sok savanyú tejfellel keverve a palacsintára öntjük, az egészet befödjük egy egész palacsintával, sütőbe tesszük és megsütjük.”

 

1909 – paprikás csirkével töltött palacsinta

S, ha mindez nem lenne elegendő, 1909-ben jelenik meg Budapesten “A divat ujság főzőkönyve, legtartalmasabb főzőkönyv”, amelyben ismét csak felbukkan a paprikás csirkével töltött palacsinta.

“Paprikás csirkével töltött palacsinta

A töltelékhez szükséges kicsi, de jó húsos csirkét (hat személyre egy csirke elég) mint rendesen szétdarabolva, apróra vágott vöröshagymával és jó szegedi paprikával pároljuk puhára, aztán kiszedjük a deszkára és a levébe töltjük a tejfölt. A csirkét leszedjük tisztán a csontról, igen apróra megvágjuk és visszatesszük a tejfölös paprikás lébe, egy kicsit megpárolni. A palacsintát lehetőleg vékonyra és ropogósra sütjük, a hústöltelékkel megtöltjük és összesodorva, jó erős porcelántálra rakjuk, kis sós tejföllel megöntözzük, hogy a teteje ropogósra süljön és az egész forrón kerüljön az asztalra.”

 

Utószó

A paprikás csirke, csirkepaprikás receptjei a fentieknél korábbi szakácskönyvekben is megtalálhatók. A palacsinta töltése – ahogy a rétesé is – valójában a 19. század elejétől kezd terjedni. A városi, polgári konyha vékonyra sütött palacsintája pedig a 19–20. sz. fordulóján jut el a parasztkonyhákra. Ezért is bizton állíthatjuk, hogy a hússal töltött (vékony) palacsinta a polgári konyha terméke. A hortobágyi húsos palacsinta eredete pedig a 19. századig nyúlik vissza, s sejthetően az 1860-as évektől kezd terjedni. Mindezek után azt mondani, írni, hogy a hortobágyi palacsinta “feltalálása” 1958-hoz kötődik, a tények figyelmen kívül hagyása. A brüsszeli világkiállítás palacsintájának sikere a húsos palacsinta hortobágyi néven történő elterjedését, elterjesztését kétségtelenül elősegítette. A recept azonban akkor már régen ismert volt.

 

Csíki Sándor♣