BALATON – Hogyan került ide ennyi víz? (az utolsó 9 perc)

BALATON – Hogyan került ide ennyi víz? (az utolsó 9 perc)

BalatonfüredBALATON – „Egész Európának legkedvesebb, legalkalmasabb pihenőhelye a Balaton s hogy valóban az is legyen, s itt mindenki jól érezze magát, abban mindnyájunknak közre is kell működnünk, mert óriási nemzetgazdasági jelentősége van annak, hogy a magyar ember itthon nyaraljon, a külföldiek pedig minél nagyobb számban, minél hosszabb időre keressék fel a Balatont.” (Cholnoky Jenő, 1936) És egy másik idézet: „A laikus rendesen azon csodálkozik, hogy hogyan került ide ennyi víz.

(tovább…)

BALATON KONZÍLIUM 2017/1 – veszélyeztetett balatoni értékek

BALATON KONZÍLIUM 2017 –  Büntetendő is lehet a mezőgazdasági területtel való visszaélés! A Csopaki Kódex, a Balatoni Kör, a Rizling Generáció és az Északipart Magazin egész éven át tartó beszélgetés- és vitasorozatot indított a Balaton veszélyeztetett értékeinek védelmében. A résztvevők az érintettek – borászok, vendéglátók, szakmai szervezetek és önkormányzatok képviselői, jogalkotók. A szervezők szerint itt az idő cselekedni, mert stratégia és ennek megfelelő szabályozás híján az egyre

(tovább…)

BALATON – Európa „legkedvesebb, legalkalmasabb pihenőhelye”

SAM_8103BALATONI NYÁR – „Egész Európának legkedvesebb, legalkalmasabb pihenőhelye a Balaton s hogy valóban az is legyen, s itt mindenki jól érezze magát, abban mindnyájunknak közre is kell működnünk, mert óriási nemzetgazdasági jelentősége van annak, hogy a magyar ember itthon nyaraljon, a külföldiek pedig minél nagyobb számban, minél hosszabb időre keressék fel a Balatont.” – írta Cholnoky Jenő, Balaton című műben, 1936-ban.

(tovább…)

TAGYON BIRTOK – Tagyon, Nivegy-völgy, Balaton-felvidék

Kartaly Attila (Tagyon Birtok)TAGYON BIRTOK – Tagyon a Balaton-felvidéken, Zánka és Szentantalfa közt fekvő település. A község területét szerkezetileg még a Balaton-parthoz sorolják, holott közvetlen tóparti szakasszal nem rendelkezik. Itt indul a Csicsói-medence, melynek négy települése: Balatoncsicsó, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa. Itt található az újabban egyre többször emlegetett Nivegy-völgy is, sőt, aki nem tudná, még Zánka-Nivegy-völgyi Borút is akad.

(tovább…)

BALATONBOR – a Balaton új, közösségi bormárkája

BalatonBorBALATONBOR 2016 – A balatoni nyár egyik slágere lehet a régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor, mely a 2015-ös évjárattal elsőként az idei Gourmet Fesztiválon, önálló standdal debütál. Több mint húsz tóparti pincészet összefogásával, speciális minőségbiztosítási rendszerrel és egységes, fiatalos, lendületes arculattal jött létre az új márka. A BalatonBor az első olyan közösségi termék ma Magyarországon, ahol a bor stílusa is kritérium, és ami közösségi gondolkodást, összefogást fejez ki.

(tovább…)