Kartaly Attila (Tagyon Birtok)TAGYON BIRTOK – Tagyon a Balaton-felvidéken, Zánka és Szentantalfa közt fekvő település. A község területét szerkezetileg még a Balaton-parthoz sorolják, holott közvetlen tóparti szakasszal nem rendelkezik. Itt indul a Csicsói-medence, melynek négy települése: Balatoncsicsó, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa. Itt található az újabban egyre többször emlegetett Nivegy-völgy is, sőt, aki nem tudná, még Zánka-Nivegy-völgyi Borút is akad.

(Én sem tudtam.) A Tagyon Birtokon járva folyvást azon törtem a fejem, hogy honnan is van ez a Tagyon falunév, mert nekem ez a szó felettébb idegenül hangzik.

  • Dr. Ortutay Gábor szerint Tagyon falu neve a szláv „tudjin” (jelentése: idegen) szóból származik. S, ha már itt tartunk a „Nivegy” szó értelmezésének kulcsa is egy szláv szó, a “nem látható”, „rejtett” értelmű „nevigy”. Ez egyébként illik is a helyre, hiszen eddig keveset mutatott meg magából a nagyvilágnak. A változás azonban érik.

A kezdet

Az informatikus Kartaly Attila és a vendéglátásban járta Veres Zsuzsanna a gyermekeikkel “hivatalosan” Budapesten, ám ma már leginkább mégis a Birtokhoz közeli faluban, Tagyonban laknak. Kezdetben még a környék borászainak a borait mérték, aztán egy betévedő nagyobb társaság ragaszkodott hozzá, hogy a borfogyasztást kifizessék. És akkor született az ötlet, hogy legyen a hegyen vendéglátás. Ebből lett a Tagyon Birtok és a Tagyon Birtok Baráti Társaság is.

Tagyon Birtok

A látogatás

A bemutató program Balatonfüreden, a kikötőben kezdődött. A Tagyon Birtokra látogatók ugyanis akár vitorlázhatnak is, a rendelkezésre álló két vitorlás valamelyikével.

“Tagyon Birtokon igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy a környék adta fantasztikus lehetőségeket kihasználjuk, ezért gyakran járunk borkóstolóra, vitorlázni, bicikli túrázni, gyalogtúrázni vagy csak készítünk valami finomat és csapunk egy kellemes estét.”

A balatonfüredi Vitorlás Szövetség kikötője

A balatonfüredi Vitorlás Szövetség kikötője

A balatonfüredi Vitorlás Szövetség kikötője

A balatonfüredi Vitorlás Szövetség kikötője – már a hajón

  • A vitorlázás és fürdés után a Balatonfüredtől 20 kilométerre fekvő, Zánka feletti , árnyas Tagyon Birtok következett.
Kilátás a birtokról a Balatonra

Kilátás a birtokról a Balatonra

Tagyon Birtok

Tagyon Birtok

Árnyas diófák, nyugágyak, fedett étkezőhely, szabadtéri konyha

Árnyas diófák, nyugágyak, fedett étkezőhely, szabadtéri konyha

  • A nyári melegben jól esett a diófa alatt pihenve várni az ebédre. Az ebéd jó ízű, könnyű lecsó és kemencében sült kacsacomb volt. Hozzá a Tagyon Birtok rizlingszilvániból készült RSZ 2015 nevű, nem túl bonyolult, ámde jó ivású borát kóstoltuk. Kávé is volt, de az különösebb dicséretet nem érdemel. Előkerült egy saját szürkebarát is, amiről ugyancsak elmondtuk a véleményünket. Amúgy, a regionális termékek iránt érdeklődőknek, a Nivegy-völgy jobb termelőinek borai is hozzáférhetők a birtokon. Lehet kóstolgatni.

Elérhetőség

Budapest felől: a Zánkai Gyermek, és Ifjúsági Centrum után, kanyarodj jobbra, Nagyvázsony irányába. Zánka után 800 méterrel, még Tagyon falu előtt balra információs tábla jelzi, hogy hogyan jutsz tovább a Tagyon Birtokra. Bővebb információ a honlapon.

Csíki Sándor♣