A SPEGETTI ALLA CARBONARA nálunk is népszerű étel. Amennyire emlékszem, a zacskós változat tette igazán ismertté. Tej, vaj, a zacskó tartalma, keverés, percnyi főzés, főtt spagettire öntés. Nagyjából ebből állt az étel. Így aztán nem is csoda, hogy a tejszínt még ma is sokfelé a carbonara elengedhetetlen alkatrészének tartják. Ámde az elmúlt esztendőkben nagy változások történtek, s egyre okosabbak lettünk ebben is (vagy, majdnem csak ebben).
KRACH VAN BABÁM – mondom magamban újra és újra, kifelé is kacsingatva, üzenve, s másoknak is jelezve. Igen, krach van babám! A krach szó ízére egyábként a napokban Bächer Iván emlékeztetett újólag a szerzői estjén, a Spinozában. Krach van, sőt KRACH! Csúnya, nagyon csúnya krach! Olyan, amilyenből bőven akadt már, mint Konratyev is írta, s mint Bródy János édesapja is az elhunyta előtt új gondolatokkal elemezte (kár, hogy nem írta meg).
A MAROKKÓI konyháról már esett szó. Az észak-afrikai országban élt franciák, a „feketekábúak” (pied noir) konyhájáról, a „la kémia„-ról, az arab tzatzikiról (Laban bi khiyaar), a lumiról is írtam és sok másról is. A marokkói konyha kapcsán különösen megtetszett annak sokszínűsége és változatossága. A fűszerezésben a Marokkóra oly’ jellemző őrölt kömény, pirospaprika kombinációt tartom figyelemreméltónak és követésre is alkalmasnak. Ez a kombináció a következő receptben is meghatározó lesz.
FIALÁRÓL Csernus helyett írtam, s nem is bántam meg, volt róla mit írni. Ám most Frei kerül szóba, akire hajdan még Erdélyi Zsófia hívta fel a figyelmem. Ő szólt Frei Tamás nagyon gáz kolumbiai kávéjáról, amit most minden belinkelés ellenére sem bolygatnék, mert nem ez mondandóm lényege. Csernust megkedveltem, mert szemembe mondta kapcsolatom igazságát, Fialát régről ismerem, Frei pedig ebbe a körbe vonva is az, aki megérdemli a figyelmet, miközben igényeim szerint majdnem biztos csalódást okoz. Az Alexandra top10 listájában (2011. november) mindjárt két Frei könyv is szerepel.
PÓK TAMÁS borász (Eger) lelki szemeim előtt mindig úgy jelenik meg, mint akinek a gerince soha nem hajlik. Egyenes tartású, délceg, s mellette természetes. Régi időkben ilyen lehetett a huszárokkal leírható, letisztult, ma már kiveszőben lévő típus. Katona kora óta így ismerem. A természethez az ókori világ bukolikus költészetében fellelhető higgadt egyszerűséggel és mitologikus tisztelettel viszonyul. Férfiasan gyengéd a természethez, s benne a szőlőhöz. Miután e sorokat már leírtam, a borászat honlapján az előbbieket is alátámasztó gondolatokra leltem.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!