BOCUSE d’OR (Lyon) – Széll Tamás versenynapja (2013.01.30.)

letöltés1BOCUSE d’OR – A nagyvilágból mindösszesen 24 ország lesz 2013. január 29-30-án Lyonban, a Bocuse d’Or szakácsverseny döntőjén. A huszonnégyből 12 ország versenyzője, köztük Széll Tamás, érkezik Európából, 4 Ázsiából, 3 Amerikából. A döntőben lesz még még 3 ország azok közül, akik szervezési okokból kontinens viadalon nem vehettek részt, plusz 2 másik olyan ország, akit a rendezők

(tovább…)

BÉCSI KONYHA (Wiener Küche) – BUDAPESTI KONYHA

budapesti konyha nagyBUDAPESTI KONYHA, BUDAPESTI konyha, mondogatom, s közben ízlelgetem is a szavakat, de nem igazán vagyok velük elégedett. Valahogy, nagyon sután hangzanak, meg aztán, nem is szoktunk az olyan úri huncutságokhoz, mint „budapesti konyha”, sogenannte „Budapester Küche”. Nem hangzik jól, miközben mennyivel is jobban hangzik az, hogy „Wiener Küche”, sőt fele résznyi franciasággal, „wiener cuisine”, vagyis bécsi konyha. Igen, derülök fel, ennek már akad íze, zamata, varázsa.

(tovább…)

VÁMOS ATTILA BORVACSORA – a 21 Magyar Étteremben

21 Vamos Attila borvacsora 0221VÁMOS ATTILA a lapos, napszítta Alföldről, Orosházáról keveredett a hegyes-dombos Egri Borvidékre, ott is a korábban inkább csak fekete cseresznyéjéről ismert Szomolyára. Teltek a hajdani évek, hogy aztán Szomolya már a cseresznyéjéről is csak keveseknek maradjon híres, borától meg aligha. Mégis változott a világ, mint mindig, és Szomolya az újra felfedezett fekete cseresznye mellett, ma már a borról is szól, s még valami másról is. Erősen sejthetjük, hogy ott, a Bükkalján, Szomolyán „válámi ván”…

(tovább…)

FARSANGI FÁNK – Vízkereszttől Húshagyó keddig

images 1ÓH JAJ, ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodáshoz. Az efféle emberek a farsangban istenüknek választják az ördögöt, akit álarcos mulatsággal és fajtalan énekekkel dicsőítenek megvetvén  Krisztust.” írta dörgedelmes szavait boldoggá avatott Temesvári Pelbárt a 15. században, Pomerium de Tempore című művében.

(tovább…)

A FŰSZERHASZNÁLATRÓL – a szentháromságok mágiája

3yearEGY FŰSZER, NEM FŰSZER, pláne nem „fűszerezés”. Két fűszer sem sok fűszer, ám mégiscsak az első lépés a fűszerezés felé. Három fűszer? Igen, az már fűszerezés! Három fűszerező komponens már kiegyensúlyottságot és biztonságot kelt. Stabil, akár egy háromlábú szék, vagy egy piramis. Emiatt sem véletlen, hogy a hármas szám szerte a világban kisebb-nagyobb mértékben a mágia, a spirituális világ része is lesz, mint a Három királyok, három grácia, három testvér, három testőr, az atya-fiú-szentlélek szentháromsága.

(tovább…)

GASZTRONÓMIAI TRENDEK – magyar konyha 2013

2687 1 com.hoff .ster2013HappyNewYearGASZTRONÓMIAI TRENDEK – Magyar konyha címmel immár ötödik esztendeje, hogy minden év januárjának első napjaiban megjelenik a FOOD&WINE az évre szóló trend-előrejelzése. Ezeknek az írásoknak a nemzetközi alapját, leginkább az amerikai National Restaurant Association (NRA) aktuális felmérése adja. 2012 végén az American Culinary Federation (ACF) 1834 séfje nyilatkozott ismét a szokásos év végi körkérdésre válaszolva arról, hogy mit tart 2013 legfontosabb trendjeinek.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.