BUDAI BOCK BISZTRÓ – Joseph Viola, Bíró Lajos és a pástétom

PATECROUTEJOSEPH VIOLA és BÍRÓ LAJOS a Budai Bock Bisztróban adott közös vacsorát. Ennyi a hír egészen röviden, de mégis, mi minden van benne. Az úgy történt, ahogy általában. Kaptam egy üzenetet (ezúttal Harmath Csabától), hogy szívesen látnak, s persze ki nem hagytam volna. Így aztán a Gourmet Fesztiválról fél hétkor már a Bock Bisztró felé vettem az utam. Megérkezve, már több kedves ismerőssel is találkozhattam, s választhattam is, hogy törkölypálinkát iszom „Lali pincéjéből”, vagy pezsgőt.

(tovább…)

NEMZETÁLLAMOK – nemzeti konyhák (Magyarország)

ci algizoon detailA NEMZETÁLLAMOK születésénél – a nacionalizmus erősödésével – a nemzeti konyha és a nemzeti ételek fogalma is minden esetben előtérbe kerül. (Ezt a folyamatot utólag károsnak tartani hiábavaló lenne, már csak azért is, mert ez a stáció sem úszható meg – volt, és újra felbukkanóan, a jövőben is mindig lesz.) A nemzetállammá formálódás során a nemzeti konyhák a különbözőség és a látványos együvé tartozás bizonyítékává avatódnak, ahogy azt a 17. század kezdetétől, Franciaországban is láthattuk.

(tovább…)

PARIS BUDAPEST ÉTTEREM – Chef Jeremy Cayron (Sofitel)

37045 4115764151883 1841645024 nPARIS BUDAPEST ÉTTEREM (Sofitel),  a Sofitel ezúttal zárójelben, merthogy most nem a szálloda(lánc), sokkal inkább az étterem az érdekes – a Restaurant.  S, mint azt Boulanger mester 1765-ben, a rue Bailleul és rue des Pouliesa sarkán, Párizsban nyílt vendéglőjének bibliai áthallású, latin nyelvű reklámszövege is hirdette:  „Venite ad me, omnes qui stomacho laboratis, et ego restaurabo vos.”. Magyarra fordítva:

(tovább…)

BUDDHA BAR – Louis Latour borvacsora

P4100008A BUDDHA BAR Hotel Budapest Klotild Palace Siddharta Café éttermébe (jó hosszú név!), egy izgalmasnak ígérkező borvacsorára voltam ismét hivatalos. Kiváló burgundiai borokat mutattak be. A választékban Burgundia két meghatározó fajtája, Chardonnay és Pinot noir szerepelt.  A Louis Latour márkát 1797-ben alapította a Latour család, és a mai napig az ő kezükben van a vállalkozás. Birtokuk 28 hektárnyi Grand Cru területével az egyik legnagyobb borász- és egyben kereskedő cég Burgundiában, és a

(tovább…)

ARANYSZALAG MINŐSÉG – Label Rouge és Aranyszalag (MGE)

Aranyszalag 3AZ ARANYSZALAG a francia Label Rouge minőségi rendszer magyar párja. Az Aranyszalag Minőség a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) április 7-én tartott sajtótájékoztatóján került hivatalosan is meghirdetésre. Molnár B. Tamás az MGE alapítója, a Gault & Millau étteremkalauz hazai kiadásának főszerkesztője elmondta, hogy az Aranyszalag minőségbiztosítási rendszer és tanúsítás célja, hogy mind a termelők,

(tovább…)

BOCUSE d’OR (Lyon) – Széll Tamás a döntőben is helytállt!

2013 01 22 0657BOCUSE d’OR (Lyon, 2013) – Széll Tamás chef és Garai Ádám commis a Bocuse d’Or döntőjében, 24 ország kiváló versenyzői közül a 10. helyezett lett. Széll Tamás, az egy Michelin-csillagos Onyx Étterem (Budapest) sous-chef-je nagyszerűen versenyzett és elismerést szerzett a hazai fine dining élvonalnak, összességében pedig a magyar szakácstársadalomnak.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.