RESTAURANT LOU LOU – egy francia, Pesten

suUmrfmE_1_370x270A RESTAURANT LOU LOU Rudits Károly (a képen) bensőséges teremtménye, gasztronómiai világának kivetülése. Ez persze sok helyről elmondható, azonban most mégis szükségesnek tartottam kimondani. Túlzó szavak, túlzó szavakkal (is) leírható ételekhez. A 2013 őszén újra megnyílt étteremben három alkalommal is jártam, s mindhárom alkalom meggyőző volt.

(tovább…)

CASABLANCA – a marokkói francia konyha és a feketelábúak

Casablanca_titleA FEKETELÁBÚ, franciául „pied noir” (ejtsd: pienoá) kifejezést az arabok használták a gyarmatokon született franciákra. Az elnevezés leginkább abból a csodálkozásból ered, amit a 19. század végén, 20. század elején gyarmatosított Észak-Afrika szandálos arab lakosaiból a csillogó-feketére suvikszolt francia katonai bakancsok kiváltottak. Ide kapcsolódik a nem kevés magyar vonatkozással bíró Casablanca is.

(tovább…)

SOFITEL – a Paris Budapest étterem és a Market Brunch

sma c0209447b03 kitchen teamA SOFITEL igazán ügyes történetet talált ki az stílusában unalomba fulladó vasárnapi szállodai étkezésekhez. Az unalomba fulladás a stílust és az ötlettelenséget minősíti, azt, amin ügyesen túllendültek azzal, hogy tetszetős és szerethető mesét, szerepjátékot körítettek a megszokott feldobására. Ez a mese nem más, mint a vasárnapi „Market Brunch”.

(tovább…)

CYRIL HABERLAND – Michelin-csillagos ebédje (Sofitel Budapest)

Cyril Haberland nouveau chef du château des ReynatsA SOFITEL BUDAPEST éttermi élete dicséretesen aktív lett az elmúlt időben. Ezt igazolja a Paris-Budapest étterem séfje, Jeremy Cayron tevékenysége, és ezt jelzik azok a színvonalas gasztronómiai események is, amelyeket a Hotel rendez. A legutóbbi ilyen eseményen Cyril Haberland, a Chateau des Reynats éttermének a „Restaurant Gastronomique

(tovább…)

LIDL, EXKLUZÍV FRANCIA BOROK – egy borvacsora képei

SOFITEL PARIS ÉS 081A LIDL  a Pavillon de Paris-ba szervezett francia borbemutatóval egybekötött kellemes hangulatú vacsorát. A bemutató és a vacsora apropóját az adta, hogy 2013 szeptember 12-től – idényjelleggel – már exkluzív francia borválogatással is találkozhatnak az érdeklődők a Lidl magyarországi üzleteiben.  A válogatás valóban válogatás volt hiszen sok tucat

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.