AMERIKAI-FRANCIA HALLEVES – New Orleans, 1846

AMERIKAI-FRANCIA HALLEVES – New Orleans, 1846

bouillabaisseA BOUILLABAISSE (ejtsd. bujabessz) a hallevesek egyik leghíresebbike. A halászlé kapcsán már sorra vettem jó néhány fajtáját, ám most egy ősi típus kerül szóba, melyről a Kalkuttában született angol író, William Makepeace Thackeray (1811-1863) azt írta, hogy életében sem evett még hozzá foghatót. Mindez 1856-ban, New Orleans-ban történt, ahol az író ellátogatott a Boudro’s étterembe is. A hajdani francia telepesek konyháját őrző recept

(tovább…)

HALLEVES ANGOLNÁBÓL – angol angolna halleves

gordon ramsay goes fHALLEVES sokféleképpen készíthető, s majd’mind jó is. A következő változat általános betekintést enged abba a könnyed, zöldséges, halas világba, amit a bouillabaisse (ejtsd: bujabessz) jelent, Marseailles-ben, vagy akár New Orleans városában, ahol egy korai 19. századi változat is fennmaradt. Keith Floyd is jól készítette, de Ramsay stílusa ma már lendületesebbnek hat. Az angolnából készített halleves igazán szép étel. Jól elképzelhető, egyszerűen elkészíthető, elegáns és sejthetően még finom is.

(tovább…)

LIBAMÁJ – Lúdhizlalás Magyarországon, a kezdetektől.

imagesLÚDHIZLALÁS, LIBAMÁJ – A 11-12. században a Balkánról érkezett parlagi libát tartották elterjedten, s bár a lúdhizlalás hazai kezdeteiről alig tudunk valamit, bizonyosnak látszik, hogy kukorica és füge híján, leginkább árpadarával és galuskával etették a hizlalásra fogott libákat. A hizlalásra utaló egyik legkorábbi bizonyíték egy 17. századi forrásban található. Ebben egy „lúd hizlaló

(tovább…)

BESAMEL MÁRTÁS – fehér szósz, sauce béchamel (recept)

BechamelSauceA BESAMEL MÁRTÁS (sauce béchamel) fehér szószként is ismeretes. Lényegében nem más, mint egy vajas rántás, amit tejjel főzünk fel. Egyike a francia konyha anyamártásainak. Olyan mártások alapját adja, mint a kedvelt sajtmártás, vagy éppen a Mornay szósz. A fehér mártás a középkori és reneszánsz francia konyhát megújító, modernizáló

(tovább…)

HÚSVÉTI NYÚL – nyúl frikasszé és tagliatelle (recept)

letöltésHÚSVÉTI NYÚL frikasszé tagliatellével bonyolultan hangzik, de roppant egyszerű, három perc sem kell a videón ahhoz, hogy Gordon Ramsay bemutassa. A nyúl, ha már a húsvéttal hoztuk szoros kapcsolatba, akkor nem árt tudni, hogy a tavasz istennő, Ostara szent állata. A tavasz a feltámadás, az újjászületés évszaka, amihez nem kevés szexuális elmélet és gyakorlat is kapcsolódik. Az ezen a területen is aktív nyulak már csak ezért sem véletlenül lettek a tavasz istennő kedvencei. A nyúl mindezeken felül kiváló étel is, így aztán ebbéli jóságáról se feledkezzünk el.

(tovább…)

A PÁRIZSIAK KEVÉSBÉ HÍZNAK – Chicago vs. Párizs

fat_ninja2AZ ELHÍZÁS népbetegség, amiben Magyarország magabiztosan halad az élen. Ez a tény ma már többnyire közismert, vagy ha nem, hát jobb, ha tudunk róla, s még jobb, ha teszünk is ellene. Egy másik megközelítés ennél kevésbé szigorú, hiszen, mint Jay Leno mondta, „Ez az első alkalom, hogy a túlsúlyos emberek száma Amerikában meghaladja az átlagos súlyúakét. Akkor most a túlsúlyosak az

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.