BÉCSI KONYHA – egy klasszikus bécsi Táfelspicc receptje

tafelspitzA BÉCSI KONYHA az egyetlen, melyet nem egy országról, hanem egy városról neveztek el, ami igazán ügyes dolog a szememben. Bécs kíváncsi szakácsainak is köszönhetően, már a monarchia, a k.u.k. ideje alatt egyfajta fúziós konyhaként működött. A Bollito misto, a Tafelspitz, a Pot au feu, kultikus magasságokba emelkedtek, pedig, vagy éppen ezért, igen egyszerű ételek, ami azért nem zárja ki azt az állításunkat, hogy meglepően kevés helyen készítik – valóban jól.

(tovább…)

BUDAI BOCK BISZTRÓ – Joseph Viola, Bíró Lajos és a pástétom

PATECROUTEJOSEPH VIOLA és BÍRÓ LAJOS a Budai Bock Bisztróban adott közös vacsorát. Ennyi a hír egészen röviden, de mégis, mi minden van benne. Az úgy történt, ahogy általában. Kaptam egy üzenetet (ezúttal Harmath Csabától), hogy szívesen látnak, s persze ki nem hagytam volna. Így aztán a Gourmet Fesztiválról fél hétkor már a Bock Bisztró felé vettem az utam. Megérkezve, már több kedves ismerőssel is találkozhattam, s választhattam is, hogy törkölypálinkát iszom „Lali pincéjéből”, vagy pezsgőt.

(tovább…)

FISH & CHIPS – amit a jó sörtésztáról tudni érdemes

fishnchipsFISH & CHIPS – A Fish&Chips kultikus étel, már-már felénk is. Titka a friss alapanyagokban és a ropogós, kiváló sörtésztában rejlik. Készíthető tengeri halból, de édesvíziből is. A fővárosban is akadnak már próbálkozások, de maradéktalanul még egyik sem tetszett, pedig nem ördöngösség, nem űrkutatás, sörtészta csupán, amit minden szakács iskolában tanítanak, de láthatólag, vagy nem elég jól, vagy nem elég alaposan.

(tovább…)

SAUSKA BORVACSORA – a Budha-barban

1022SAUSKA KRISZTIÁN és a lánya, Stephanie Sauska is ott volt a Buddha-Barban. A borvacsorát mint az utóbbi időben valamennyit, Bosznai Károly szervezte, akit még a Symbolban ismertem meg. A séf Ossama Kutaini volt ismét, bár egy fogást az új sushi-chef is készített, amit leginkább úgy tudtam meg, hogy megdicsértem a valóban kiváló sushit, mire Ossama, aki egyébként már magyarul is beszél valamennyire, megjegyezte, hogy no, ahhoz éppen kevesebb köze akad, mint a következő fogásokhoz, majd amikor a marháról is ejtettem egy jó szót, hozott is nyomban még egy adaggal, nehogy már a sushi legyőzze a marhát, miközben azért ő is alkotott egyet, egy libamájas fúziósat.

(tovább…)

PARIS BUDAPEST ÉTTEREM – Chef Jeremy Cayron (Sofitel)

37045 4115764151883 1841645024 nPARIS BUDAPEST ÉTTEREM (Sofitel),  a Sofitel ezúttal zárójelben, merthogy most nem a szálloda(lánc), sokkal inkább az étterem az érdekes – a Restaurant.  S, mint azt Boulanger mester 1765-ben, a rue Bailleul és rue des Pouliesa sarkán, Párizsban nyílt vendéglőjének bibliai áthallású, latin nyelvű reklámszövege is hirdette:  „Venite ad me, omnes qui stomacho laboratis, et ego restaurabo vos.”. Magyarra fordítva:

(tovább…)

STÍLUSOS VIDÉKI ÉTTERMISÉG 2013 – Villány

541390 448822861867555 1788818553 nSTÍLUSOS VIDÉKI ÉTTERMISÉG 2013 – kreatív éttermekkel. A Stílusos Vidéki Éttermiség a Villányi Borzsongás rendezvénysorozat része. Az első Stílusos Vidéki Éttermiség a szigetmonostori Rosinante fogadóban volt 2012-ben. Tízen voltak akkor. Tíz derék, stílusos vidéki étterem. Annyira jól sikerült, hogy  ősszel már a perbáli Walterben ismétlődött meg a rendezvény (ezen már én is ott voltam). 2013. május 4-én Villányban jönnek össze az étermek, a Villányi Borzsongáson. Az éttermek listája:

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.