ISZLÁM – MOHAMED és az étkezés

Muhammad P B U H by strongmindMÁS VILÁGVALLÁSOKHOZ hasonlóan az iszlám is szabályozza a táplálkozást, s a hozzá kapcsolódó rituálékat. Ezek a szabályok a „könyv népeinek” előírásain alapulva érdekes és tanulságos evolúciós utat járnak be, párhuzamosan az iszlám által meghódított népek konyháinak megismerésével. Az ’iszlám’ szó jelentése: ’odaadás’, Allah akaratába való belenyugvás. Az étkezésre vonatkozó alapvető iszlám törvények szerint az egyetlen és örökkévaló Isten, Allah az, aki meghatározza, hogy melyek az igazhitűeket tápláló jó és egészséges ételek, és melyek azok, amelyeknek a fogyasztása rossz és káros. Az engedélyezett ételek arab neve ’halaal’, a vitatott ételeké ’mashbooh’, míg a tiltott ételeké ’haraam’.

(tovább…)

PAPRIKA TESZT 3 – Erős Pista és versenytársai

52652A DARÁLT PAPRIKÁKNAK már régi hagyománya van a magyar konyhában, s a délszláv vidékeken is, de az indiai konyhában is van a rokonságába tartozó készítmény. A szárítás, szárítás/füstölés, szabad tűzön sütés utáni olajban tartósítás, savanyítás mellett a darált paprika sóval tartósított változata is elterjedt. Az őrölt pirospaprika mellett az év jelentős részében ez biztosította a friss paprikához közel álló ízeket, s emellett bárki elkészíthette.

(tovább…)

VÉDELMI MINISZTEREK VACSORÁJA – eu2011.hu

20110224 20110224 195338 6313 AIIPOSÍROZOTT HARCSA, Újházi tyúkhúsleves, majd egy izgalmasan ismerős, s mégis új főétel, mangalica paprikás krumplival, desszertnek pedig egy pompás hazai kecskesajt körtekaramellben. Leltárba szedve alig néhány sor, egy mondat, ám a borok, s az ételek érzékiségétől kiteljesedve mindez már a lélekre is ható színes mikrokozmosz.

(tovább…)

SPORTMINISZTEREK VACSORÁJA – eu2011.hu

20110222 191607 4941 AIIFOGAS, gyöngytyúkleves, borjúnyak, túrótorta és a Balaton borrégió három borvidékének borai kerültek terítékre az uniós sportminiszterek tegnapi gála vacsoráján a Parlament Vadásztermében. A vendégek száma az átlagosnál valamivel kevesebb, alig több mint százhúsz fő volt. A borok, ahogy az előző néhány vacsoránál is, a Balaton borrégióból érkeztek.

(tovább…)

PAPRIKA TESZT 2 – édesnemes paprikák

52651A PIROSPAPRIKA a magyar konyha 18. század végétől kezdődően uralomra jutott, meghatározó fűszere. Így aztán egy cseppet sem mellékes, hogy miféle minőségben fordul elő, vásárolható meg. 2010-ben az IPM Magazin pénzt, s fáradságot nem kímélve, igen alaposan vizsgáltatta a Magyarországon kapható őrölt pirospaprikákat, s néhány paprika készítményt is. A paprikák érzékszervi (organoleptikus) vizsgálatát én végeztem. Ennek az eredményét olvashatjátok itt, s az előző írásban is. A Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ 2-8720 számú irányelv) a hazai fűszerpaprika őrlemények előállításához megnevezi a felhasználható nyersanyagot is, amely a

(tovább…)