AMBRUS LAJOS: Bakator – érmelléki bakator

bakator szoloÉRMELLÉKI BAKATOR – Gyürky Antal, régi kedves borászati szakférfiú a 19. század közepéről, utazgatván az országban, Érmelllékről azt említi, hogy „e vidék oly szép, oly kellemes, levegője oly egészséges, hogy szinte vágyik az ember idevaló lakos lenni; hátha még lelkes magyar, nyíltszívű s vendégszerető, értelmes és mívelt birtokosaival közelebb megismerkedhetik, már akkor megválni is nehéz innen”. A Borászati Lapok alapítója rögtön az 1858-as, legelső évfolyamban írja ezt az első érmelléki kalandozásait a Vegyes Csarnok

(tovább…)

AMBRUS LAJOS: Tárkony – aki nem szereti, ha háborgatják

Tárkony (Artemisia dracunculus)TÁRKONY – Valamikor, a múlt század negyvenes éveiben azt írták az évelő tárkonyról (Artemisia dracunculus), hogy ez a régi magyarok által is  használt keskeny levelű, borsos illatú fűszernövény már csak elvétve, imitt-amott található a hazai kertekben. Azóta sem sokat változott a helyzet – a regionális erdélyi kertekben ma is jobban kedvelik és többet is használják, mint az anyaországban.  Az ottani konyha számos étel fűszerezéséhez használja, mintegy praxisával demonstrálva, hogy a tárkony a csomborral és a lestyánnal együtt az erdélyi konyha

(tovább…)

ERDÉLYI LAKOMA – Erdély gasztronómiájáról

erdely_cimere_972261_38296ERDÉLY GASZTRONÓMIÁJÁRÓL – A magyar nyelvű szakácskönyv-irodalom legerősebb érzelmi töltetű műve Kövi Pál, Erdélyi lakoma (1980) című lírai esszégyűjteménye. „Erdélyi lakoma című könyve okkal tette híressé: tisztesség, tartás, sőt hazaszeretet összefüggései a főzéssel, a konyhaművészet történetével vagy az édesanyja kovászával: ennek természetességéről ad hírt ez a könyv…” – írta róla Eszterházy Péter. Az erdélyi konyha sokak életének meghatározó élménye. Közéjük tartozott a háború után Budapestről Londonba emigrált Egon Ronay is.

(tovább…)

AMBRUS LAJOS: A lepkegyűjtő

Forrás:  neenmachine.comTÁJ. EMBER és állat. Közös létezés – egymás koreográfiái. Buda Ádám, egy régi lepkegyűjtő a távoli XIX. századból még apjától, Buda Elektől tudta, hogy minden élőlényre, az, ki pásztora, sújtva ügyel. Fújta, mint egyet az örök és fényes hérakleitoszi töredékek közül. Vagyis, ki vadra, madárra, halra, netán pillangóra vadászik: ne az ölés öröméért tegye! Ne a kiomló vérért és ne a pusztítás élményéért. Hanem hogy megismerhessen döntő pillanatokat. A halálét például. De ebben a megismerésben benne kell lennie a létezés és felfedezés kegyelmének is.

(tovább…)

BORVÍZ FESZTIVÁL – Erdély, Borszék, 2013. július 25-28.

 GASTROFEST néven új fesztivál indult Erdélyben, Borszéken. Az idei, első GastroFest a napokban, július 25-28. között kerül megrendezésre. (Úgy látszik, ez az időpont különösen kedvesnek tűnik a fesztiválszervezők körében, mert Magyarországon is akad néhány ezekben a napokban.) Megosztanám a programot, hátha arra jár valaki, vagy az erdélyiek közül kap kedvet hozzá.

(tovább…)