BORÁSZOK BORÁSZA és BARÁTJA – A díjat 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a Kárpát-medence borászai számára. Ez az elismerés alapvetően különbözik az összes eddigi borászoknak szóló díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem maguk a borászok választják ki maguk közül egy-egy szavazatukkal a legjobbat, a Borászok Borászát. Az emiatt kiemelkedő presztízzsel bíró elismerést a legtöbb szavazatot
SASHEGYI VÖRÖS – Krúdynál olvasni, ő meg Eötvös Károlytól veszi át, hogy a hegeliánus bölcsész és pápai tanár, a kiegyezés utáni Lónyay-kormány pénzügyminisztere, Kerkápoly Károly (1824-1891) termelte a legjobb bort Budán. S hogy Sashegyi vörösére különösen büszke volt, amelyet Kadarkából és Rácfekete, más néven Csóka szőlőből készített. Csakhogy Kerkápoly nem sahegyi, hanem gellérthegyi vöröset termelt. Kerkápolyt, a jogtudós filozófust és államférfiút kortársai az ország legokosabb emberének, a kor legnagyobb elméjének tartották. Móra Ferenc is többször megemlékezik róla, mint puritán kálvinista professzorról, aki a nemzetgazdaságtan nehéz tudományát tanította a
A NEOGRÁDY-REJTÉLY – Egy kiváló és rengeteget dolgozó akvarellfestő, Neogrády Antal (Galsa, 1861 – Budapest, 1942) a Millennium táján Darányi Ignác földművelési miniszter megrendelésére 53 gyönyörű akvarellt készített a Magyarországon föllelhető szőlőfajtákról. A megbízás mögött Neogrády nyilvánvaló festői kvalitásai álltak (öt évig tanult a müncheni Festőakadémián) – tájképei, falusi- és vadászjelenetei, zsánerfestményei, grafikái, krétarajzai addig is bizonyították tehetségét. Sokfélét készített, több műfajban dolgozó művész volt; illusztrálta a Szent Péter esernyőjét, Bársony István vadász-novelláit, az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben vállalkozását,
ONOZÓNÉ, SZEGED – Fiatalkori emlékként említi Jókai, A nők a tűzhely mellett, hogy ’49-es debreceni menekültként feleségével a zsúfolt városban nem jutottak semmiféle éttermi koszthoz. Persze pénzük is alig akadt. De mit tehetni, azért csak „vettünk két lábast a piacon, hozzá főzőkanalat, lisztet, húst, szalonnát; bérszobánkban volt egy belülülő kályha: abban a feleségem olyan fejedelmi lakomát főzött,
JEGENYEFA – Hányszor terveztem már „jegenye-kör” létrehozását, mely zászlajára a Populus nigra ’italica’ újra felfedezését tűzné! Hogy telepítenénk nagy számban karcsú jegenyenyárfát! Éspedig mindenfelé; városban, falun, alföldön, domboldalakon, kert szélére, tanyaudvar köré éjszakai jelzőfáklyaként; de hosszan elnyúló, tekeredő fasorokban is, és utak szegélyezésére, mert a jegenyék egymás társaságában érzik magukat a legjobban.
AMBRUS LAJOS – Olvasom a „kockás báró”, Podmaniczky Frigyes naplótöredékeiben, hogy az 1846-os erdélyi országgyűlés megnyitásakor Kolozsvárt a „Máminál” érezte magát a legjobban. Egy híres kimérésben, egy korcsmában, a Külső-Monostor utcában, a „napsoron” – ahová messzi földről jártak az emberek egy főzőasszony főztjéért. Ezt a főzőasszonyt Máminak hívták,
Legfrissebb hozzászólások