BOROK, BORÁSZOK, BRÜSSZEL – eu2011.hu

atom brusselsBRÜSSZELBŐL kaptam a hírt: „Civil kezdeményezés alapján a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet közreműködésével indult el egy borkóstóló sorozat Brüsszelben. A hat hónapon keresztül minden hónapban más régió borait bemutató rendezvényen a régió borászai segítenek megismerkedni a helyi borokkal.” Így aztán ez a kezdeményezés kényegében tükörképe a hazai uniós elnökség borrégió koncepciójának, amelynek során minden étkezést, vacsorát valamely borrégió „fogad örökbe”. A szervezők, Vértes Gergely és Lipthay Zsófia kerestek meg azzal, hogy adjak hírt a rendezvényeikről, amit meg is teszek.

(tovább…)

ELNÖKSÉGI REFERENCIA BORBÁROK – eu2011.hu

STB5699A SOROS MAGYAR ELNÖKSÉG kiváló alkalmat biztosít arra, hogy széles körben bemutassuk a magyar gasztronómiát, azon belül is a magyar borászat értékeit. A cél megvalósításában fontos szerepet kapnak az Elnökségi Referencia Borbárok. Bárki számára elérhetővé váltak az elnökségi időszakban a különböző magas szintű rendezvényeken felszolgált borok. A referencia borbárok kijelölésének a Külügyminisztérium szándékai szerint az volt a célja, hogy az elnökségi rendezvényekre kiválasztott borokat a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő körülmények között kóstolhassák meg az érdeklődők.

(tovább…)

VÉDELMI MINISZTEREK VACSORÁJA – eu2011.hu

20110224 20110224 195338 6313 AIIPOSÍROZOTT HARCSA, Újházi tyúkhúsleves, majd egy izgalmasan ismerős, s mégis új főétel, mangalica paprikás krumplival, desszertnek pedig egy pompás hazai kecskesajt körtekaramellben. Leltárba szedve alig néhány sor, egy mondat, ám a borok, s az ételek érzékiségétől kiteljesedve mindez már a lélekre is ható színes mikrokozmosz.

(tovább…)

SPORTMINISZTEREK VACSORÁJA – eu2011.hu

20110222 191607 4941 AIIFOGAS, gyöngytyúkleves, borjúnyak, túrótorta és a Balaton borrégió három borvidékének borai kerültek terítékre az uniós sportminiszterek tegnapi gála vacsoráján a Parlament Vadásztermében. A vendégek száma az átlagosnál valamivel kevesebb, alig több mint százhúsz fő volt. A borok, ahogy az előző néhány vacsoránál is, a Balaton borrégióból érkeztek.

(tovább…)

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA BORAI

Mtatud3AZ MTA ELSŐ országos minősített borversenyére több mint 53 borászat nevezett be mintegy 140 borral. A borverseny a nemzetközi szabályok szerint, szigorú rendben zajlott. Az eredmény visszajelzés a borásznak, iránytű a fogyasztónak, kereskedőnek. A „Magyar Tudományos Akadémia Bora” címmel jutalmazott kiváló borok gazdagítják a Magyarországról külföldön és itthon alkotott képet és a magyar borkultúrára irányítják a nemzetközi figyelmet.

(tovább…)

FURMINT FEBRUÁR – A nagy kóstoló 2011

furmint 2A NAGY FURMINT FEBRUÁR kóstolót 2011. február 10-én második alkalommal rendezték meg Budapesten, ezúttal a Vajdahunyadvárban található Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A szervező, Vinoport.hu meghívását több mint ötven pincészet fogadta el, hogy a helyszínen mutassa be a közönségnek furmintjait. „Nagyot léptünk előre tavaly óta, idén már nem csak néhány termelő, de egy sokkal szélesebb kör tudja, miről is szól a Furmint Február” – mondta el Kézdy Dániel, a koncepció ötletgazdája.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.