A SOROS MAGYAR ELNÖKSÉG kiváló alkalmat biztosít arra, hogy széles körben bemutassuk a magyar gasztronómiát, azon belül is a magyar borászat értékeit. A cél megvalósításában fontos szerepet kapnak az Elnökségi Referencia Borbárok. Bárki számára elérhetővé váltak az elnökségi időszakban a különböző magas szintű rendezvényeken felszolgált borok. A referencia borbárok kijelölésének a Külügyminisztérium szándékai szerint az volt a célja, hogy az elnökségi rendezvényekre kiválasztott borokat a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő körülmények között kóstolhassák meg az érdeklődők.
A magyar borokat alig vagy egyáltalán nem ismerő külföldiek és a hazai borkedvelők egyaránt megismerkedhetnek azokkal a minőségi borokkal, amelyek méltónak találtattak arra, hogy 2011 első fél évében a magyar elnökség különféle hivatalos eseményein a magas rangú vendégek asztalára kerüljenek.
A borbárokat a Gál Helga elnökségi sommelier által felállított szakmai szempontok szerint, a vendéglátóhelyek hatósági felügyeletét ellátó önkormányzatok segítségével választották ki. Nagy súllyal esett latba, hogy leendő referencia borbárok megfelelő felszereléssel rendelkezzenek, és biztosítani tudják a színvonalas idegen nyelvű kiszolgálást.
A szigorú kritériumrendszernek való megfelelés és az önkormányzatoktól beérkezett javaslatok alapján az alábbi vendéglátóhelyek kapták meg az Elnökségi Referencia Borbár címet:
Andante Borpatika Budapest
Symbol Budapest
Tigris étterem Budapest
Hotel Lycium **** Debrecen
Balatoni Borok Háza Balatonfüred
- A kiválasztott Borbárok elérhetőségei
- Andante Borpatika
- H-1011 Budapest, Bem rakpart 2.
- Telefon: (+36 1) 457 0807, 457 0808
- E-mail: mail@andante-borpatika.hu
- Asztalfoglalás:(+36 1) 457 0807 vagy 457 0808
- Nyitva tartás:keddtől szombatig, délután 4 órától éjféli
- Symbol Budapest
- H-1036 Budapest, Bécsi út 56.
- Telefon: (+36 1) 333-5656
- E-mail: info@symbolbudapest.hu
- Asztalfoglalás: (+36 1) 333-5656
- Nyitva tartás: keddtől-szombatig, délután 5 órától éjfélig
- Tigris Étterem
- H-1051 Budapest, Mérleg u. 10.
- Telefon: (+36 1) 317 3715
- Fax: (+36 1) 411 0355
- E-mail: info@tigrisrestaurant.hu
- Asztalfoglalás: (+36 1) 317 3715
- Nyitva tartás: hétfőtől szombatig, 12 órától éjfélig
- Hotel Lycium****
- H-4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3
- Telefon: +36 (52) 506 600
- Fax: +36 (52) 506 601
- E-mail: hotel@hotellycium.hu
- Asztalfoglalás: +36 (52) 506 600
- Balaton Borgaléria
- H-8230 Balatonfüred, Zákonyi sétány 4.
- Telefon: +36 (30) 458 7778
- Fax:: +36 (87) 583 097
- E-mail:info@balatonborgaleria.hu
- Asztalfoglalás:+36 (30) 458 7778
(Fotók: Bakos Zoltán)
borbárok szót nem is hallottam még
cheflaszlo: „A wine bar is a tavern-like business focusing on selling wine, rather than liquor or beer.” Többes számban a magyar borbár szó kicsit szokatlanul cseng, elismerem, de létezik.