KÓSER BOR – kóser, peszahra kóser és mevushal borok

WineryKÓSER BOR – A kóser bor az ó- és újszövetségi Bibliában is hangsúlyos szerepet tölt be. Noé legelső és legsürgetőbb teendőinek egyike, hogy a vízözön múltával szőlőt ültessen az egyébiránt kiváló mikroklímájú Ararát hegyén. Jézus legelső csodája a víz borrá változtatása, a kánai menyegzőn. Az utolsó vacsora asztalán kóser bor áll, és a széder esti kovásztalan kenyeret Jézus peszahra kóser borba mártva adja tovább Júdásnak. Az első kánaáni szőlőket valamikor hétezer esztendővel ezelőtt

(tovább…)

BAK(R)MAN – önkiszolgáló pékség és kávézó

BAK®MAN önkiszolgáló péküzlet és kávézó nyílt a csodaszépen felújított Károly körúton. Az üzletben állítólag a kóser pékáruk nagy választéka mellett kóser szendvicseket is lehet vásárolni. Ennek észrevehető nyomát (hechsher) nem láttam. Amit ettem, az viszont teljes bizonyossággal egy „treyf” szendvics volt, amolyan sonkás fajta, amihez még hosszú kávét is ittam. A bolt kulturált, szimpatikus, barátságos, s mindehhez nyugatiasan tiszta és rendszerbe foglalt.

(tovább…)

AZ EGGYÉ VÁLÁS MISZTÉRIUMA – kenyér és bor

AZ EGGYÉ VÁLÁS misztériuma, ismét csak nem véletlenül, a mindent keretbe foglaló étkezésekkel fonódik szorosra. A tilalmak, tabuk után akad példa másféle spiritualizmusra is. A Mediterráneum étkezési modelljének három alkotója közül (az olívát elhagyva) a kenyér és a bor váltak az úrvacsora előképeivé, ám az ószövetségi étkezések és áldozati lakomák éppúgy ide számítanak, ahogy a manna is:

(tovább…)

KÓSER ÉTEL – szárnyasok, s egyebek

BERECZ EDGÁR írt egy könyvecskét „Zsidó hatások az erdélyi magyar konyhaművészetben” címmel, amit 2006-ban jelentetett meg Székelyudvarhelyen. Az előző részben az erdélyi zsidó és az erdélyi magyar konyhaművészet történelmi kapcsolódási pontjairól volt szó, most pedig az egészséges  kóserolásról, a szárnyasokról, egyebekről esik szó, amelyekhez videókat is beszerkesztettem. Fogadjátok Edgár érdekes írását. (CsS)

(tovább…)

ZSIDÓ HATÁSOK – az erdélyi magyar konyhaművészetben

BERECZ EDGÁR írt egy könyvecskét „Zsidó hatások az erdélyi magyar konyhaművészetben” címmel, amit 2006-ban jelentetett meg Székelyudvarhelyen. A bevezetőben így ír: Mostanában egyre többen írnak az erdélyi konyháról, mondhatni divat lett hasonló témájú könyveket kiadni és vásárolni. Sajnos olyan kiadványok is napvilágot láttak, amelyek erdélyi konyhaművészettel foglalkoznak ugyan, de elmulasztottak figyelmet szentelni a német, a sváb, a szász, az örmény, az erdélyi román és végezetül a zsidó konyhának. Sokan csak a székely konyhát taglalják, és megfeledkeznek arról, hogy a Székelyföld csupán egy tartománya Erdélynek.

(tovább…)