BEJGLI TÖRTÉNELEM – bejgli Érdről

PC200353ITT A BEJGLI szezon, itt van újra. Tavaly már volt szerencsém karácsony közeledtével Pataki János érdi cukrász bejglijeit kóstolni. Nos, karácsony ismét csak közeledik, s mi ismét együtt zsűriztünk, s én ismét előhozakodtam a bejglivel, mire ő ismét csak azt mondta, amit tavaly is: „Gyere ki Érdre, aztán adok. Kóstoljad meg, hogy milyen.” Elmentem hozzá Érdre, s mit mondhatnék, igazán akadt választék, így amikor a kóstolót megkaptam, láttam, hogy jut ebből másnak is. Bauer Éva az IPM felelős szerkesztője, a blog sóletfőzője volt a szerencsés, akivel osztoztam. Magyar Elek így ír a bejgliről az Ínyesmester szakácskönyve (1932) című művében:

(tovább…)

PAPRIKÁSKRUMPLI – burgonyafajták

potato flowersA PAPRIKÁSKRUMPLI csalfa módon annyira magyarnak gondolt étel, hogy eszünkbe sem jut, hogy az osztrákok, németek, s más népek is kedvelik, s a Monarchia népei s mind magukénak vallják. Az Erdäpfelgulasch nemzeti büszkeség tárgya Ausztriában, amit a múltkor valamelyik tematikus csatornán láthattam, ahol lelkes bécsi értelmiségiek gyűltek össze áhítatosan paprikáskrumplit enni, s elmesélték, hogy az étel mennyire része az osztrák konyhának. A Potato goulash, a paprikáskrumpli angolszász, amerikai változata is sokfelé kedvelt.

(tovább…)

DISZNÓKŐ ASZÚ – aszú és étel párok (2010)

20101202 07A DISZNÓKŐ SZŐLŐBIRTOK már nem első alkalommal rendez olyan eseményt, ahol az aszúhoz főznek. A Disznókő két esztendeje Bordeaux városából érkezett kínai szakácsot hívott vendégül, s Tommy Shan a Su DongPo sertés elkészítésének rejtelmeibe is beavatott. A rák és a császárhús ott is szerepelt az asztalon. Emlékezetes nap volt. A Disznókő Szőlőbirtok egyébként nem túl gyakran szervez kóstoltatást, kóstolást, s már csak ezért is meglepődtem, hogy a Symbolban rendezett, s eredendően csekély létszámúra tervezett „zártkörű” vacsora férőhelyei sem töltődtek fel. Pedig a kiemelkedő borok mellé Takács Lajos (Olimpia) tervezte meg a menüt, s Pápics Roland, s kollégái készítették el.

(tovább…)

A MAGYAR KONYHA – mi vagyunk!

A MAGYAR KONYHA – mi vagyunk!

magyar konyhaAZ EMBER NEM racionális lény. Egy fürkészdarázs öröklődő viselkedésmintái, reflexei inkább számítanak „racionálisnak”, mint a logikát, a tiszta észt, a józan megfontolásokat büszkén hangsúlyozó emberi faj tettei, gondolatai. A fürkészdarázs talán racionális, az ember azonban már nem számít annak, miközben szeretjük magunkat véleményünkben elfogulatlan, józan elemzőnek hinni. Mélyen emberinek tartott tudattartalmaink java része sem más, mint irracionalitásunk éretlen gyümölcse. Megalapozatlan hiedelmeink, indokolatlan félelmeink, s milliónyi más idegi

(tovább…)

MAGYAR LAROUSSE – francia habcsók karácsonyra

Másolat LARuAZ ELSŐ LAROUSSE Gastronomique Prosper Montagné, s a vele együttműködő Dr. Alfred Gottschalk munkája. Prosper Montagné (1865-1948) jelentős séfnek számít, s számos szakkönyv, cikk és gasztronómiai írás szerzője. Rövidítette a menüket, egyszerűsítette a konyhát, elvetette a korábbi, Carême szellemét idéző szobor-dekorációkat (pièces montées). Az Encyclopædia Britannica, Escoffier mellett a Carême utáni korszak legnagyobb hatású séfjének tartja. Montagné a „Larousse Gastronomique” egyik életre hívója és az első kiadás (1938) szerkesztője is. Az első Larousse Gastonomique-hoz az előszót nem kisebb chef, mint Auguste Escoffier és Phileas Gilbert írta.

(tovább…)

A PULYKA – amit Mátyás nem evett (népmese)

thanksgiving turkeyA KÖZELMÚLTBAN egy magyar gasztronómiáról szóló szimpóziumon az előadó elmondta, hogy Mátyás király pulykát is evett. A történész előadót egy cseppet sem zavarta az a szembetűnő ellentmondás, hogy míg Mátyás 1490-ben meghalt, Kolumbusz csak 1492-ben indult Indiába, hogy végül az Újvilágot fedezze fel. Mindez pedig azért lényeges, mert például a vadpulyka (Meleagris gallopavo) bizony arrafelé őshonos, s nem másfelé, így aztán kedvelt Mátyás királyunk aligha találkozhatott a pulykával. Mi történt hát, hogy mégis lépten-nyomon azzal találkozunk, hogy Mátyás pulykát evett?

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.