„MINDEN ÉTELNEK és minden embernek más és más íze van bizonyos életkorban. Én például most kezdem szeretni a tejfeles sóskamártást, amikor annyi mindent tapasztaltam, részint hivatali állásomnál, részint tapasztalataimnál fogva. Az élet és az étel csak tavaszkor ér valamit, amikor az ember azt hiszi, hogy ő találta meg az első sóskát a kertben, amikor azt gondolja, hogy egyedül van a világon, akire rábízatott az élet végigélése.” (Krúdy Gyula)
A MODERNITÁS ÍZE – A fogyasztói társadalmak kialakulása és táplálkozásra gyakorolt globális hatásai címmel tartok előadást a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) VIII. Kongresszusán, 2012. március 23-án, pénteken. A Kongresszus írásos anyagában a következő szövegű absztrakt jelenik meg az előadásomról:
LEONARDO (di ser Piero) da VINCI Az utolsó vacsora (L’Ultima Cena) című világhírű festményén három nagy tál is látható. A Jézus előtti tál üres, azonban Jézustól jobbra és balra, András és Máté előtt a tál már púpozva van étellel. A nézőnek balra fekvő tálon féltucatnyi halat láthatunk, a jobb oldali tál tartalma ma már pontosan nem azonosítható, mivel a kép itt sérült, azonban a körülötte lévő kis tányérok tartalma még jól kivehető, beazonosítható.
A JAPÁN JÉGKRÉMEK választéka lehengerlő, az ízekről már nem is beszélve. A szigetországban akad bálna és angolna, vaszabi, polip, tintahal, tengeri hal, só, tulipán, cseresznyevirág, tészta, csirkeszárny, kaktusz, cápauszony, osztriga, kaliforniai kagyló, padlizsán, fokhagyma, búza, saláta, csirke, édesburgonya, szójaszósz, indiai curry, kukorica, chili, marhanyelv, mizó, nyers lóhús és számtalan más, szokatlan ízű jégkrém is.
BARBÁR LETTÉL VOLNA, ha akad néhány, vagy annál is több olyan étkezési szokásod, ami eltért a Nyugat (és Kelet) Római Birodalom civilizált polgárainak szokásaitól. Érdekes látni, hogy az akkori kritériumok másfél-kétezer esztendő múltán sem nagyon módosultak, ami megerősíti, hogy étkezési szokásaink és hozzá kapcsolódó hiteink, hiedelmeink bizony csak igen lassan változnak. A Nyugat-Római Birodalomban az 5. század (is) meglehetősen zűrzavarosra sikeredett. A hadsereg már nem volt képes a határok védelmére, így aztán jöttek is a nyugati vizigótok, a keleti osztrogótok, a vandálok, akikről éppen napjainkban derül ki, hogy talán mégsem voltak annyira vandálok, és
MA MÁR NEHÉZ elképzelni, hogy milyenek is lehetettek Európa, Ázsia, Afrika konyhái az újvilági fajok megjelenése előtt. Az új alapanyagok új ételek, ízek, illatok és élmények sokaságának teremtettek alapot világszerte. A különböző újvilági fajok – leginkább növények – gyakran csak lassan és hatalmi nyomásra váltak elfogadottá. Nem úgy a pulyka. A Kolumbusz utáni kor európai húsfogyasztásában az egyetlen valódi innovációt éppen a pulyka jelentette.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!