SERTÉSJAVA – Sertésjava Dubarry-módra, az 1970-es évekből

Sertésjava Dubarry-módraSERTÉSJAVA DUBARRY-MÓDRA – A jobbára sertésszűzből, karajból, leginkább dióból készült „sertésjava” az 1970-es évek elterjedt és népszerű éttermi fogása. A sertésjava divatját részben egy egyszerű okra, a hiányra vezethetjük vissza, amit jól mutat, hogy e sertésjava-módozatok egyik-másik klasszikusát valójában borjúhúsból kellett volna készíteni. A borjúhúshoz azonban akkoriban jóval nehezebben lehetett hozzájutni, a sertéshez viszont igen, így

(tovább…)

A SIKÉR TITKA – lisztről, kenyerekről, gluténről

Dagasztás nélküli kenyér (NYT)LISZT, KENYÉR – A kenyér több mint egy étel, amint azt a magyar nyelv közel kétszáz kenyérrel kapcsolatos közmondása, szólása is jelzi. Számtalan formában létezik, a gőzölt kínai baozitól az örmény lavashon át a telt bronxi bagelen keresztül a papírvékony kurd nane silliig, a bibliai maceszig, vagy az alföldi magas kenyérig, hogy csupán néhányat említsünk a kelt és keletlen, lapos és magas változatok sokféleségéből, amelyek egyben az emberi kultúrák egységét és változatosságát is jelzik. Európában, de leginkább a mediterrán világban a kenyér mindig is a

(tovább…)

SÜLT FAGYLALT – a Baked Alaska még mindig látványos desszert

baked-alaska-flambee.0SÜLT FAGYLALT – 2017. januárjában az interneten meglehetősen élénk vitát kavart Benke László (69) néhány videója és egy ezekről szóló, földbedöngölő írás. A videók között „Laci bácsi” meglepetés (ahogy mondja: „szürpríz”) sült fagylaltja még olyanok körében is derültséget váltott ki, akik – érzésem szerint – aligha tudták, hogy miféle desszertet is barkácsol az ország ma (2017) már talán legismertebb szakácsa.

(tovább…)

HIPPOKRASZ – Fűszeres bor és afrodiziákum

HippokraszHIPPOKRASZ – A hippokrasz (latinul „vinum Hippocraticum) borból, cukorral, fűszerekkel készülő ital, amit tölcséres szövet szűrön szűrtek át. A szűrő neve az időszámításunk előtti 5. században élt görög orvos, Hippokratész neve után „manicum Hippokraticum” lett. A fűszerezett borok az ókorban is népszerűek voltak, mint azt idősebb Pliniustól, vagy Apíciustól is tudhatjuk. A 13-14. századtól egyre több fűszerezett bor receptje jelenik meg, és az ilyen borok népszerűségét tovább fokozza az a szilárd meggyőződés, hogy a fűszerezett bor fokozza a nemi

(tovább…)

FLÓDNI – A flódni története, ahogy eddig még nem olvastad

ELIEZER BEN JOEL HALEVI, of Bonn (1140-1225). Sefer Ra'avyah (or Avi ha-Ezri). MANUSCRIPT ON PAPERFLÓDNI (FLADEN, FLADNI, FLUDEN) – A jól ismert és nagyra becsült történész és főrabbi, Raj Tamás (1940-2010) szavaival élve „Valamennyi purimi sütemény királynője azonban kétségkívül a flódni. Elkészítése rendkívüli gondosságot igényel. Az igazi flódni nem is hasonlít arra, amit flódni címén a cukrászdában kapni lehet. Mindenekelőtt az igazi flódni négyrétegű tölteléket tartalmaz: almát, diót, mákot és házilag készült (!) szilvalekvárt. Csakhogy valamennyi tölteléket külön kell megfőzni, majd egybe megsütni. Az almát borban párolják, a mákot reszelt citromhéjjal és sziruppal, a diót pedig mazsolával és rummal készítik elő a sütésre. Persze, receptet nem írunk, hiszen ahány ház, annyi szokás, s főként annyiféle a slachmónesz* is…” (Sláchmónesz: a zsidó farsanghoz, a purimhoz kötődő előírás, amelynek alapján ajándékokat, különböző

(tovább…)

A MAGYAROK ÉS A HALAK – valami, amin kár csodálkozni

Herman Ottó könyvébőlA MAGYAROK ÉS A HALAK – A sózott, szárított, füstölt halakat, készüljenek azok az évezredek óta kedvelt, fehér húsú északi tőkehalakból, vagy a szárazföld édesvízi halaiból, a honi szakácsművészet nem sokra becsülte. A magát magyar születésűnek mondó Marx Rumpolt, 1581-ben megjelent, „Ein new kochbuch” című szakácskönyvében egy tucat szárított halból (Stockfish) készült ételt sorol fel, ám szerinte, a friss halat kedvelő magyarok, ezt csak

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.