LIBATÖMÉS, LIBAMÁJ – kitiltották a francia libamájat

french foie gras ad vintageA LIBATÖMÉS, LIBAMÁJ ismét hír lett. A német rendezők kitiltották a francia hízott liba- és kacsamájat (foie gras) a 2011 októberében Kölnben megrendezésre kerülő, Anuga elnevezésű nemzetközi élelmiszeripari kiállításról. Ez egészen magas szintű diplomáciai botrányt kavart a két uniós ország között. Ingerült beszélgetések folynak a két ország illetékesei között, mióta a kölniek a francia

(tovább…)

KIRÁLYI ESKÜVŐ – Albert és Charlene (Monaco, 2011)

images 1

Charlene Wittstock

ESKÜVŐ, ESKÜVŐ hátán. Európa arisztokratái láthatólag kedvet kaptak a nagy média nyilvánosságot gerjesztő nősülésre. Most éppen Monaco készülődik egy esküvőre. A „nép” már megjegyezte, hogy az intenzív nyelvtanfolyam ellenére furcsállja, hogy az ara nem franciául nyilatkozik, amit – érthető módon – azon a vidéken a franciák meglehetősen lényegesnek tartanak. (A többiek persze nem annyira.) A „nép” némi botoxról, lézeres arcbőr fiatalításról és az orr plasztikázásáról is suttog, de ez senkit nem kell, hogy elkedvetlenítsen. Nagy felhajtás lesz, még ha nem is akkora, mint a londoni.

(tovább…)

CSÜLKÖS PACAL – a válság étele (recept)

tripe 1202067iA PACAL gyermekkoromban, s még később is úgy élt bennem, mint valami nagyon férfias étel, amit kemény vonású emberek büfék pultjainál, kockás abroszos kocsmákban fogyasztanak, s hozzá harmatosan gyöngyöző korsóból, másutt barna, vagy zöld üvegből, kőbányait isznak. Villáikkal ráérősen nyomják össze a sós vízben főtt, bőven mért krumplit, majd a kevés pacal szaftjával, s darabka fodros résszel falatot formálnak a villán. Szájukhoz emelik, fejüket elismerően oldalra billentik, éppen csak félig, egy pillanatra, ezzel is jelezvén az értők elégedettségét.

(tovább…)

TOSZKÁNA – Castello Banfi a Bonfini Kertben

castleA BONFINI Kertben jártam ismét, a Várban, a Bécsi kapunál, ahol ezúttal a toszkán Castello Banfi borai szerepeltek a borvacsorán. A Castello Banfi neves családi pincészet Toszkána Brunello régiójában, ám a családnak akad birtoka északabbra, Piedmontban is. A Banfi Borászat megalakításának inspirálója az a Teodolina Banfi nevű hölgy, aki a pápaság történetébe is beírta a nevét azzal, hogy ő volt az első laikus, aki a pápai háztartás alkalmazottainak főnöke lett. 1929-ben Vatikán állampolgárává fogadják. A San Carlo Palace-ban lakott haláláig, s a Vatikánban nyugszik ma is.

(tovább…)

TIGRIS ÉTTEREM – történelmi hely, borokkal

01108A VÁROSBAN JÁRVA a legtöbben elfeledkezünk róla, hogy történelmi kulisszák között élünk. Ma is gyakran meglep a külföldiek álmélkodása, s az, amikor a legjobban tetsző dolgok sorában Budapest épületeit említik az első helyen. Meglep, pedig Rómában, Londonban, Párizsban, s a világ más részein sétálgatva mi is ezt tesszük. Mindez a Mérleg utca egyik klasszicista épülete felé tartva jutott eszembe. Semmi különös, csupán egy ház a többi szürke épülettömb között, s ha nem tudnám, el sem hinném, hogy ezt a lakott épületet a nagyapám nagyapjának korában (1818) építették. Rövid keresés után az is kiderül, hogy az épületben 1826-ban nyílt meg a Tigris Vendégfogadó,

(tovább…)

MAGYAR LAROUSSE – francia habcsók karácsonyra

Másolat LARuAZ ELSŐ LAROUSSE Gastronomique Prosper Montagné, s a vele együttműködő Dr. Alfred Gottschalk munkája. Prosper Montagné (1865-1948) jelentős séfnek számít, s számos szakkönyv, cikk és gasztronómiai írás szerzője. Rövidítette a menüket, egyszerűsítette a konyhát, elvetette a korábbi, Carême szellemét idéző szobor-dekorációkat (pièces montées). Az Encyclopædia Britannica, Escoffier mellett a Carême utáni korszak legnagyobb hatású séfjének tartja. Montagné a „Larousse Gastronomique” egyik életre hívója és az első kiadás (1938) szerkesztője is. Az első Larousse Gastonomique-hoz az előszót nem kisebb chef, mint Auguste Escoffier és Phileas Gilbert írta.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.