BORFESZTIVÁL A BUDAI VÁRBAN 2012 – összefoglalás, fotók

P9130022VÉGET ÉRT A BORFESZTIVÁL a Budai Várban 2012., és ismét csak jól sikerült, legalábbis azokon a napokon, amelyeket ott töltöttem, jó volt. A záró sajtóközlemény szerint is: „Lehetett volna kegyesebb is az időjárás, de így is elégedettek volt mindenki, borászok és borkedvelők egyaránt. Az öt napon át tartó borkiállítás és vásáron nagy volt az

(tovább…)

HUMOR & BORFESZTIVÁL – szódával (Ráday utca)

P8310127HUMOR & BORFESZTIVÁL szódával – 2012. szeptember 7-8. péntek, szombat, a Ráday utcában, Budapesten. Sajtótájékoztatón vettem részt a minap, a Claro Bisztróban. Őszi-Tóth Gábriel és Balla Ibolya, akik az „Így főznek a borászok” című könyvnek és idén már az „Így főznek a hírességek” című könyvnek is szerzői, idén már második alkalommal vesznek részt a ferencvárosi „Humor & Borfesztivál szódával” szervezésében. Fullasztó hőségben érkeztem, s nyomban némi szódával csillapítottam szomjam.

(tovább…)

BORFESZTIVÁL 2012 – zenei programok a Budai Várban

diet with grapes1A BORFESZTIVÁL 2012 zenei programja a Budai Várban igen színes lesz az idén. Világzene, népzene, néptánc, bordal, rock ’n’ roll, harmonika, blues, jazz. A kínálat sokszínű, az élmény felejthetetlen lesz a Borfesztivál színpadánál mind az öt nap. A vidám arcoknak, tapsoló kezeknek, ritmust doboló lábaknak és a táncoló zenerajongóknak köszönhetően estére az is átveszi a ritmust, aki még nem oldódott fel kellőképp a finom borok kavalkádjától. Ínyenc lesz az idei kínálat.

(tovább…)

III. NEMZETI GULYÁS NAP – 2012. szeptember 1.

III. NGN2A III. NEMZETI GULYÁS NAP idén szeptember 1-én, szombaton lesz. Már most is lehet látni, hogy ezen a Napon ismét ezrek és ezrek főznek szerte a világon, ahogy tavaly és tavalyelőtt is. Az előző, sikeres két esztendő megmutatta, hogy a Nemzeti Gulyás Nap (NGN) földrajzi értelemben ma már nemzetközi akció, ünnep, rendezvény, korszerű és mozgósító erejű, pozitív tartalmú gasztro-esemény. A Nemzeti Gulyás Nap egyben gasztronómiai anyanyelvünk, a magyar konyha ünnepe is.

(tovább…)

SZEPTEMBER 1. – III. Nemzeti Gulyás Nap

III. NGN1A III. NEMZETI GULYÁS NAP idén szeptember 1-én, szombaton lesz. Már most is lehet látni, hogy ezen a Napon ismét ezrek és ezrek főznek szerte a világon, ahogy tavaly és tavalyelőtt is. Az előző, sikeres két esztendő megmutatta, hogy a Nemzeti Gulyás Nap (NGN) földrajzi értelemben ma már nemzetközi akció, ünnep, rendezvény, korszerű és mozgósító erejű, pozitív tartalmú gasztro-esemény. A Nemzeti Gulyás Nap egyben gasztronómiai anyanyelvünk, a magyar konyha ünnepe is.

(tovább…)

BORFESZTIVÁL 2012 – fiatal borászok a Boregyetemen

diet with grapesA BUDAVÁRI BORFESZTIVÁL 2012 rendezvényt megelőző két napon izgalmas előadásokkal vár mindenkit a Boregyetem. Szeptember 10-én, hétfőn fiatal borászok tartanak baráti hangulatú, garantáltan laza stílusú előadásokat. A XXI. századi Bikavér és Egri Csillag borokról Gál Tibor és Sebestyén Csaba mesélnek, miközben háromféle Egri Csillag és Bikavér is összehasonlításra kerül. Gere Andrea és Hernyák Tomi vitát indítanak arról, vajon

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.