Blog
SAJÁT, HÁZI JOGHURT – (recept)
A JOGHURT (yogurt) szó török eredetű és a fermentált, sűrűvé váló tejre utal, amit évezredek óta fogyasztottak, azonban Európában egészen a 20. század elejéig ritkaságnak számított. A joghurt igazán népszerűvé akkor kezdett válni, amikor a Nobel-díjas tudós, Ilja...
DANONE EPERJOGHURT
A LEVES HAZUDIK című könyv állítása az eperről ugyan nem igaz, azonban a bulvár elemekkel tűzdelt könyv mégis csak felvet egy létező problémát. Ez a probléma az élelmiszeripari adalékanyagok problémája, amelyek értelmezése, értése körül ugyanaz a zűrzavar uralkodik,...
A LEVES HAZUDIK – Számoljunk együtt!
A LEVES HAZUDIK című könyv eperre vonatkozó tézisét, miszerint: a világon sincs annyi eper, amennyi az eper ízű termékekben megjelenik, már sokszor hallottam emlegetni. Soha nem szóltam hozzá, azonban minden alkalommal, amikor említették, kényelmetlenül éreztem magam,...
MUFURCZ ÚR, S NEJE – történet
MÁTIS András teológus hozzászólásként rögzítette azokat a sorokat, amelyeket én most írásként osztok meg. Mátis Andrást idézve: "1985. áprilisától nyolc éven keresztül egy kastély határozta meg az életemet, éjjelemet-nappalomat." Ez a Sziráki kastélyszálló volt, ahol...
OLASZ SZARDÍNIA és limoncello
A FRISS SZARDÍNIA egy kánikulai nyári nap ebédjére, egyike a legjobb választásnak. A citrom pedig igazán üdítő tud lenni, s némi olasz kenyérrel, olívaolajjal, salátával, egy korsó jéghideg sörrel már teljes is az ebéd. Nem is gondoltam volna, de a Sorrento mellett...
A JÓFÉLE SÁFRÁNYRÚL (Crocus sativus)
AMBRUS LAJOS írása a sáfrányról más, mint amit e nemes növényről és a virág bibéjéről másutt olvashatunk. Írás sokfelé, sokféle jelenik meg, de jó írás már kevés helyen, kevesebbszer. Ambrus Lajos írásai kimagaslóak, s ajánlom figyelmetekbe, mint minden alkalommal. S...
PIZZA – Nápolytól, Szicíliáig
A PIZZA meghódította a világot, ahogy valamennyi utcai étel meghódítja, legyen az a döner kebab, amely közismerten széppé tesz (Döner macht schöner!), vagy bármiféle hamburger, hot dog, stb. Az utcán élő kultúrák utcai ételeket kívánnak, s ebben aligha van változás,...
ASZTALKENDŐ és SZALVÉTA
FOLYTATÓDIK a "Kis asztali illemtan" című könyvecskéből való szemelgetés. Ezúttal az asztalkendőről és a szalvétáról lesz szó. Berecz Edgár segít eligazodni a részletekben is. Igazán nem haszontalan olvasni ennek a két megszokott asztali elemnek a funkciójáról,...
A POLGÁRI KONYHA apoteózisa (Szindbád)
AZ APOTEÓZIS SZÓ jelentése: isteni rangra emelés, istenítés. A polgári konyha esetén talán nem is túlzás ez a szó, különösen, ha Szindbád szolgáltatja az illusztrációt. Napjaink gasztronómiai fogalmi zűrzavarában, amikor a paraszti, s polgári konyha alig-alig válik...
NÁPOLY GYÜMÖLCSEI – júliusban
ITÁLIA KONYHÁJA messze földön híres, s főként az alapanyagok változatossága, a regionális sokszínűség adják az erejét. Nápoly már a Rómától délre fekvő szegényebb vidék része. Konyhájának újkori s ismert eleme éppen a pizza. A gyümölcsök sokfélesége, a zöldségek, a...
SÖRGYÁRI CAPRICCIO – A kéményre?
KŐBÁNYA NEM EGY egyszerű hely, s mint a neve is mutatja, akadhat ott kőbánya bőven, legalábbis a múltban akadt, hogy ma már csak a nyoma akadjon, s az is a föld alatt. Ez a sok volt kőbánya, évszázadok nyoma, pont kapóra jött, amikor a Duna vizéből főzött sört a helyi...
ÚJ BASZK KONYHA – Martin Berasategui
A FOOD & WINE oldalain már sok írás szól a progresszív spanyol és baszk konyháról. Erdélyi Zsófia, aki korábban már szerepelt a blogon, Baszkföldön töltött néhány hónapot, s anyagot gyűjtve meglátogatta a legismertebb baszk séfeket, csupa világszerte ismert ikont....
EGY IGAZI TESTAMENTUM
AKÁR ÚGY IS kezdhetném: „Szeretnék egyet”. Mintha az írásjelek és szavak legpontosabb helyi értékére találva, pátosz és nyelvi pongyolaság, sőt skrupulus nélkül bátran írnám a szentenciát. „Szeretnék egyet. Szeretném megérni” – közben ujjam is követné mondataimat,...
ARZAK ÉTTERMÉBEN – San Sebastian
A FOOD & WINE oldalain már sok írás szólt a progresszív spanyol és baszk konyháról. Erdélyi Zsófia Baszkföldön töltött néhány hónapot, s anyagot gyűjtve meglátogatta a legismertebb baszk séfeket, csupa világszerte ismert ikont, mint amilyen Juan Mari Arzak is. A...
ÚJ BASZK KONYHA – Juan Mari Arzak Arratibel
A FOOD & WINE oldalain már sok írás szól a progresszív spanyol és baszk konyháról. Erdélyi Zsófia, aki korábban már szerepelt a blogon, Baszkföldön töltött néhány hónapot, s anyagot gyűjtve meglátogatta a legismertebb baszk séfeket, csupa világszerte ismert ikont....
AZ ÚJ BASZK KONYHA – La nueva cocina vasca
A FOOD & WINE oldalain már sok írás szól a progresszív spanyol és baszk konyháról. Erdélyi Zsófia, aki korábban már egy írással szerepelt a blogon, Baszkföldön töltött néhány hónapot, s szakdolgozatához anyagot gyűjtve meglátogatta a legismertebb baszk séfeket,...
ASZTALFOGLALÁS, ÖLTÖZKÖDÉS, RENDELÉS
FOLYTATÓDIK Berecz Edgár "Kis asztali illemtan, avagy hogyan viselkedjünk az étteremben" című kézikönyvének közlése. Edgár ezúttal az asztal foglalásról, öltözködésről, az éttermbe érkezésről és a rendelésről mondja el a gondolatait. Megannyi lényeges momentum, amit...
AZ ÉV ÉTELE – ropogós csirkeszárny (2010)
2010. A CSIRKE ÉVE. Az amerikaiak szerint a "crispy chicken" bizonyára az év slágere, trendje lesz. Ezt olvasván gondolkodtam el azon, hogy nálunk vajon miféle hagyománya is van a ropogós panírnak, a ropogós, ízletes kéregben sült csirkének, s bizony a rántott csirkén...
KOVÁSZOLT SPÁRGASALÁTA
A SPÁRGASALÁTA (Lactuca sativa var. asparagina), más néven szársaláta különösen Kínában népszerű, ahol wosun a neve. A szár általában 15-20 cm hosszú és 3-4 cm átmérőjű. Ropogós, lédús, kellemes ízvilágú. Jellegzetes felhasználási módja a wokban keverve-sütés, aminek...
AZ ÉGBOLT OLVASÁSA
HA FELPILLANTOK dolgozószobám asztala mellől, föl a plafonra, örökké és óhatatlanul a csillagos égbolt mozgalmas tágassága ugrik elém. Nem, mintha „amúgy”, ha fölfelé pislantanánk, nem efféle reflexiók szolgálnának saját asszociációink terepéül – de mégis, itt, egy...
CHEESECAKE recept – Cheesecake Factory (CCF)
A CHEESECAKE, azaz a sajttorta, mára legendássá vált, amiben a Cheescake Factory (USA) alig hatvan esztendőnyi múltja is szerepet játszik. Ez, akárcsak az amerikai káposztasaláta esete, egy olyan történet, amelyhez Amerika kell. A cheesecake (sajttorta) sztori az...
CSOKOLÁDÉ és PÁLINKA kóstoló
VOLT IDŐ, AMIKOR azt gondoltam, hogy oda a nemzet, mert a népből olyannyira lakosság lett már, hogy vele együtt kiveszett az igényes kézművesség iránti hajlam is. Aztán meghívást kaptam egy pálinka és csokoládé estre, ahol kézműves csokoládékat és kézműves pálinkákat...
ZELNIK JÓZSEF: A nagy szertartás (könyv)
ZELNIK JÓZSEF író, etnográfus, szimbólum-kutató neve már korábban is felbukkant a blog írásaiban. Már a 2006-ban kiadott, s az Adriáról (is) szóló 'Tengerkönyv' is megkapott, azonban írni arról mégsem írtam. Magam sem tudom miért, miközben szép és mély élmény volt. Az...
I. NEMZETI GULYÁS NAP – a kezdet (2010)
AMIKOR MEGÍRTAM az "Egy Nemzet, Egy Braai" című írásom, már tudtam, a dél-afrikai példát (is) követve meg kell hirdetnem a Nemzeti Gulyás Napot (National Goulash Day). A gulyás ebben az esetben a gulyás/ pörkölt/ paprikás/ lecsó, de akár a halászlé is csatlakozhatna...


VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!