A LEVES HAZUDIK című könyv állítása az eperről ugyan nem igaz, azonban a bulvár elemekkel tűzdelt könyv mégis csak felvet egy létező problémát. Ez a probléma az élelmiszeripari adalékanyagok problémája, amelyek értelmezése, értése körül ugyanaz a zűrzavar uralkodik, mint ami a könyvből is lejön. Hozzáadott vegyületek ezrei fordulhatnak elő az élelmiszerekben, s a köztük

való eligazodás az átlag fogyasztó számára gyakorlatilag már régen megoldhatatlan. Így aztán napjaink egyetlen stratégiájaként sokak számára csak a teljes elutasítás maradt.

  • A helyzeten a gyártók sem igyekeznek javítani, pedig elemi érdekük lehetne – helyette inkább a termék marketingre fordított milliárdok erejében látszanak hinni. Pedig akadna megoldás.

ACTIVIA joghurt eperrel.

A napokban keresztlányommal, Lilivel, jóízűen elfogyasztottunk egy-egy doboz eperjoghurtot. Ekkor fordult elő, hogy végre el is olvastam, hogy miféle dolgok vannak ebben az ízletes csemegében, amelyről ráadásul azt gondolhatjuk, hogy az egészségvédelem élvonalában áll.

  • (Alkalomadtán más eperjoghurtok is sorra kerülnek, azonban a poszt megírásának éppen ez a joghurt adta az apropóját, így aztán ez a termék lett egy kicsit tüzetesebben megvizsgálva.)

Vegyük hát sorra, hogy a gyártó által deklaráltan miféle összetevők is fordulnak elő a magasra értékelt „Danone ACTIVIA Bifidus Actiregularis élőflorás, félzsíros joghurt eperrel” elnevezésű termékben.

A joghurt összetevői:

  • tej
  • eperkészítmény 14% (eper (60%), cukor, folyékony cukor, glükóz-fruktóz szirup, stabilizátorok (módosított kukoricakeményítő, karragén), aroma, savanyúságot szabályozók (trikalcium-citrát, trinátrium-citrát), hordozók (kálcium-klorid, kálcium-karbonátok), színezék (kárminsav), murokrépalé koncentrátum, pektin-metilészter)
  • cukor
  • sovány tejpor
  • tejfehérjék
  • élő joghurt kultúra és Bifidus ActiReguláris kultúra

Az összetevőkben az eperkészítmény az érdekes, aminek a fentiek szerint a 60 százaléka (8,4%) eper. Ha a 14 százaléknyi eperkészítményből 8,4 % az eper, akkor az egyéb, vagyis a maradék 5,6%, ami a 125 grammos csomagolást alapul véve 7 g, vagyis egy bő teáskanálnyi „egyéb” van minden egyes dobozban, ami egy cseppet sem teszi vonzóvá.

  • Az „egyéb” rovatban felsoroltak persze – tudom jól – ahhoz kellenek, hogy jó állagú, egységes színű, ízes, illatos terméket kapjunk, amely ráadásul azonos most, egy hónap múlva, vagy akár évek múltán is. Tudom,  azonban mindezek ellenére a jövőben ezt a terméket nem fogom vásárolni. Ha azonban Danone Activia  mégis csak az asztalra kerülne, az már csak a Natúr lehet, bár a marketing kommunikációban azért ott is akad „egyszerűsítés”, hogy más kifejezést most ne használjak.

ACTIVIA joghurt Natúr

A „Danone ACTIVIA Bifidus Actiregularis Élőflórás, probiotikus, natúr joghurt” összetevői a gyártó alapján:

  • tej,
  • sovány tejpor,
  • tejfehérje,
  • élő joghurt kultúra és Bifidus ActiReguláris kultúra.

Mindez barátságosabban hangzik, mint az epres joghurt összetétele. A Natúr termékből kimaradt az „eperkészítmény”, amivel nyomban egy púpozott teáskanálnyival kevesebb felesleges cukrot, egyéb szénhidrátot, mesterséges színezéket, stb. fogyasztunk el. Ennek a terméknek a dobozán már szerepel, hogy: „Már napi egy pohár Activia – a Bifidus Actiregularis-nak köszönhetően – hozzájárul az emésztőrendszer egészséges működéséhez.”

  • A mondat majdnem hibátlan, de csak majdnem, mivel a marketingesek nem tudták megállni, s újra csak a komunikáció központi elemére, az előadás főszereplőjére,  a védett baktériumra terelték a szót, pedig az Activiában akadhat más baktérium is, amire a dobozon az összetevők között az  „élő joghurt kultúra” utal.

A mondat helyesen így hangozna: „Az Activia hozzájárul az emésztőrendszer egészséges működéséhez.” Ahogy persze más probiotikus készítmények is, s többek között a Bifidobacterium törzseknek köszönhetően, amelyek közül az egyik éppen a Bifidobacterium animalis subsp. animalis (DN 173 010), amely nem más, mint a „Bifidus ActiRegularis„. A következő írásban erről lesz szó, s arról, hogy készítsünk otthon joghurtot, ahogy nagyanyáink a maguk idején aludttejet készítettek. A jelenlegi körülmények között, az eperjoghurtok világában ez nem visszalépés, hanem sokkal inkább előrelépés.

Csíki Sándor♣

Nézz körül a tartalomjegyzékben is! Találhatsz ott még kedvedre való írást! Ha mégsem, írd meg, hogy mi érdekel. s ha engem is legalább annyira érdekel, írok róla, biztos lehetsz benne! Emellett ne feledkezz el a Nemzeti Gulyás Napról sem, amely első alkalommal idén augusztus 28-án lesz. Főzz Te is, s küldjél fotót róla!