ITÁLIA KONYHÁJA messze földön híres, s főként az alapanyagok változatossága, a regionális sokszínűség adják az erejét. Nápoly már a Rómától délre fekvő szegényebb vidék része. Konyhájának újkori s ismert eleme éppen a pizza. A gyümölcsök sokfélesége, a zöldségek, a citrom változatos konyhát tesz lehetővé, akárcsak a tenger halai, gyümölcsei. Ilyenkor 35-40°C a hőmérséklet és a citromfákkal beültetett kertekben magas póznákra feszített hálóval védik a fákat a jégtől. Ugyanez a hasonlóan meleg, vagy még melegebb Szicíliában már nem szokás, ám Nápolyból Sorrento felé utazva a vonaton, jobbra is, balra is láthatjuk ezeket a hálóval fedett gyümölcstől roskadozó citromfákat.

A citromok között kisebb sárgadinnye méretűek is előfordulnak. A nápolyi utcákon idén nyáron 3 EUR körüli áron adják a friss, csodás ízű sárga gyümölcsöt.

Frissen fogott, s elkészített hal, frissen szedett, nap érlelte citrom levével: ez a párosítás teljes pompájában csak az ilyen tengerpartokon képes kinyílni, ahol mindkettő rendelkezésre áll. Nápoly és környéke, a Vezúv vidéke ezek közé tartozik.

Az őszibarack választék is nagy már ilyenkor, köztük mézédes görögdinnyére emlékeztető zamatú gyümölccsel is. Az árak a 0,5 és 3 EUR/kg között szórnak.

Az őszibarack mellett akad már ízletes füge is, de cseresznyét is lehet kapni, s szilvát, ringlót, epret, szőlőt, sárgabarackot.

A gyümölcsökhöz hasonlóan a paradicsom választék is igen széles, ahogy a többi zöldségféléé is. Egy Magyarországon is jelen lévő áruházlánc zöldséges standján is (ez Szicíliában volt) 14 féle hagymát számoltam össze. A választék zöldségekből is igen nagy, miközben az éttermekben leginkább a padlizsánból (melanzane) készült ételekben láttam a szezonalitást megtestesülni.

Csíki Sándor♣