A BADACSONYI RÉGIÓ ne csak borairól, hanem saját ételéről is legyen híres – röviden így foglalható össze napjaink egyik gasztronómiai kezdeményezése a sajtóhír szerint. Voluntarizmus, címkézhetnénk a hírt az átkosban néhány évtizeddel korábban még gyakorta használt, s megszokott terminológiával, és nem is tévednénk. A „szabad akarat” győzedelmeskedik, ha sikerül, és ez jó érzés.
ISMERETLEN SZÖVEG került a kezembe: Badacsony bánata a címe és benne olyan friss hang szólalt meg, mintha ma írták volna. Leszámítva persze néhány sajátos kordokumentum-szerű fogalmat (földkiosztó-bizottság, földreform, juttatott gazda, kitelepítés stb.), de a mű-egész úgy szól, hogy az ma is érvényes. A Badacsony bánata újságcikknek készült és valami régi vágású újságból való, hisz ilyen terjedelmű írást ma már csak végszükség esetén közölnek a lapok. De igényes nyelvű, sodró lendületű, tárgyszerű, elemző és kritikus. Szerzője: Bakonyi Tamás. A lappangó szöveg (itt jelenik meg újra teljes terjedelmében) a Magyar Parasztélet 1946. november 24-i számában látott napvilágot.
A NEW YORK PALOTA ad otthont annak a március 20-án megrendezésre kerülő borkóstolónak, melyen a badacsonyi borászok személyesen kínálják a borvidék 150 borát a szakmai partnerek, valamint a nagyközönség részére. A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezésében, immár második alkalommal érkezik – a Badacsonyi Régiójáró busszal – Budapestre a több szempontból is különleges Badacsonyi
„MA NEM CSAK A HALÁSZ nem kap vacsorahalat, hanem még pénzen sem lehet halat venni a Balatonnál” – fejemben Jankó János 1902-es Balaton-kötetének egyik mondata járt a régi idők homályából. Mit mondjak, száz év óta a „halhelyzet” csak romlott – gurultam Badacsonytördemic felé a decemberi havas esőben a barátom ígérte balatoni hal után. Ó főhal, ó Balatonnak csillogóan ezüstfényű halkirálya, ó Lucioperca sandra – a süllő! A sümegi vár, Szentgyörgyhegy, Szigliget és Badacsony nem mindig a Jókainál vagy Eötvös Károlynál olvasható derűs tájképet mutatják, a lombokkal és virágokkal borított időt, csupán ezt a havas, ködös, jeges elvarázsolt tájat.
AZ EURÓPAI HEKK, amit egyes kiművelt emberfők csak „Heck” formájában hajlandók leírni, latinul a majdnem-mindenki számára egyértelmű „Merluccius merluccius”, magyarul pedig, Váncsa által széles körben elterjesztetten, csacsihal. Ha más nem is, de a csacsihal köznyelvi forgalomba kerülése kétségtelenül tükrözi Váncsa hatását a hazai gasztronómiára, vagy ha arra nem is,
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!