MAGYAR KONYHA – A gasztronómiatörténet mindig is érdekelt, amire a FOOD&WINE számos írása a példa. Újabban ez az érdeklődés könyvek alakjában is bizonyítást nyer. 2022. januárjában az esztergomi Keresztény Múzeum kiadásában jelent meg az „Ételek a prímás asztalról – Válogatás az esztergomi Érseki Simor Könyvtár kéziratos receptjeiből” című könyv, melynek szerkesztője és nem kis részben írója is vagyok.
POTAGE À LA REINE (Leves Királynő-módra) – A „Potage à la Reine” korai, 15-17. századi francia változataiban még két koncentrált, húsleves alapú levest, egy sűrű gomba/szárnyashús pépet és egy mandulalevest kombináltak. A 17-18. században is ez a változat a jellemző. A ma elterjedt tejszín nem szerepelt az összetevők között. A 19. század második felétől kezdődően, a leves fő hozzávalói a pürésített csirke és/vagy borjúhús, a rizs, és a mandulapasztát felváltó tejszín lesznek. Az ételt pirított kenyérkockákra (crouton) tálalták. Az „à la Reine” ekkortól kezdődően lesz azoknak az ételeknek a megnevezése, amelyeket fehér hússal (csirkemell, borjú), és/vagy gombával készítettek.
MAGYAR NEMZETI LEVES (Potage national d’ Hongrois) – Te elhiszed, hogy Dobos C. József szerint tényleg egy egyszerű, tésztával gazdagított krumplileves lenne a „Magyar Nemzeti Leves”. Nehezen hihető! S, ha már belevágtam, érintem azt is, hogy meggyőződésem szerint miért nem akad izgalmasabb és zavarba ejtőbb százada a magyar gasztronómiának, mint éppen a tizenkilencedik. Tele van zavarba ejtő meglepetésekkel. Kevés, akár csak megközelítőleg is hasonló korszak akad, miközben a gasztronómia-történetnek általánosan is aranykora ez. Kialakul a világméretű kommunikáció és pénzforgalom, indulnak az óceánt átszelő utazások.
AZ ORR A LÉLEK TÜKRE – Miután a germán gyökerű romantika és az orosz-francia realizmus is kinyúvadt, gall „izmusok” lepik el Európát. Az illatos ’petit madeline’-jét teába mártogató Proust és Rimbaud fekete szagú impresszionizmusa. A részegítően buja aromákat megéneklő Baudelaire szimbolizmusa. Az egyszer kubista Apollinaire őszidő-illatú hangaszálainak szürrealizmusa. A csatorna bűzökben tobzódó Zola naturalizmusa. Ebbe a lábszagú, zsenitudatú századvégi párizsi kavalkádba robban be egy üdén rózsa és írisz illatú ultra-romantikus vígjáték.
RÉSZEG ÁLLATOK! – A történetek már csak olyanok, hogy a kezdeteik többnyire jóval messzebbre nyúlnak vissza annál, mint amire rövid életünk tapasztalása alapján számítanánk. Nincs ez másként a jó serrel sem, amelyet már csak azért is érdemes becsben tartanunk, mert, ahogy az ókori sumerek, a „fekete fejűek” tartották: „Ki a sört nem ismeri, nem tudja, mi a jó!” Ennek biztos tudatában számtalan, a sumer költők és bölcsek számára isteni és magasztos tulajdonságokkal felruházott, mindenkinek megengedetten fogyasztott sört főztek
DIKTÁTOROK, KÖLTŐK, ÍRÓK – Lev Tolsztoj gigantikus regényéről, a Háború és békéről Babits Mihály azt írta, hogy „Alighanem a legjobb regény a világirodalomban;” Ezerhatszáz oldalnyi „legjobb”, amit ma már alig olvas valaki. Babits azonban olvasta és kedvelte a regényt, miként kedvelte a frappáns értékeléseket is. „Jó tanuló. Stréber.” – írta
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!