ELNÖKSÉGI REFERENCIA BORBÁROK – eu2011.hu

A SOROS MAGYAR ELNÖKSÉG kiváló alkalmat biztosít arra, hogy széles körben bemutassuk a magyar gasztronómiát, azon belül is a magyar borászat értékeit. A cél megvalósításában fontos szerepet kapnak az Elnökségi Referencia Borbárok. Bárki számára elérhetővé váltak az elnökségi időszakban a különböző magas szintű rendezvényeken felszolgált borok. A referencia borbárok kijelölésének a Külügyminisztérium szándékai szerint az volt a célja, hogy az elnökségi rendezvényekre kiválasztott borokat a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő körülmények között kóstolhassák meg az érdeklődők.

(tovább…)

VÉDELMI MINISZTEREK VACSORÁJA – eu2011.hu

POSÍROZOTT HARCSA, Újházi tyúkhúsleves, majd egy izgalmasan ismerős, s mégis új főétel, mangalica paprikás krumplival, desszertnek pedig egy pompás hazai kecskesajt körtekaramellben. Leltárba szedve alig néhány sor, egy mondat, ám a borok, s az ételek érzékiségétől kiteljesedve mindez már a lélekre is ható színes mikrokozmosz.

(tovább…)

SPORTMINISZTEREK VACSORÁJA – eu2011.hu

FOGAS, gyöngytyúkleves, borjúnyak, túrótorta és a Balaton borrégió három borvidékének borai kerültek terítékre az uniós sportminiszterek tegnapi gála vacsoráján a Parlament Vadásztermében. A vendégek száma az átlagosnál valamivel kevesebb, alig több mint százhúsz fő volt. A borok, ahogy az előző néhány vacsoránál is, a Balaton borrégióból érkeztek.

(tovább…)

SZÉP MŰVÉSZET – gálavacsora, eu2011.hu

RÖVID KIHAGYÁS UTÁN az uniós elnökség kiemelt gasztronómiai eseményei sorában egy újabb díszvacsorára került sor. Február hetedikén este a Szépművészeti Múzeumban a közlekedési miniszteri ülés résztvevőit látták vendégül. A vacsora előtti műsor helyszíne a múzeum épületének pódiummal ellátott földszinti terme, ahogy legutóbb is. A vendégek száma is a korábbiakhoz hasonlóan közel kettőszáz fő.

(tovább…)

VACSORA A MÚZEUMBAN – eu2011.hu

EZEN A HÉTEN ez volt a második díszvacsora a Szépművészeti Múzeumban, a Hősök terén, s a Magyar Nemzeti Galériában rendezett vacsorával együtt ez volt a harmadik kiemelt budapesti rendezvény alig öt napon belül. Csütörtök este a Bel- és Igazságügyi tanács tagjait láttuk vendégül.  A vacsora az említett Szépművészeti Múzeumban volt, ahogy legutóbb, hétfőn is.

(tovább…)

DÍSZ-MUNKAVACSORA – eu2011.hu

A DÍSZ-MUNKAVACSORA aligha létező fogalom. A gyakorlatban azonban mégis csak előfordulhat, amire az uniós belügy- és migrációs miniszterek január 19-ei vacsorája is élő példa. A vacsora helyszíne a Budavári Palotában otthonra lelt Magyar Nemzeti Galéria volt. Jól ismert magyar festők műveitől körbevéve itt zajlott az a külsőségeit, s eleganciáját tekintve

(tovább…)