Blog
JÓ-E A TV PAPRIKA?
NOS, A TV PAPRIKA nem jó, ráadásul időnként már kezd nézhetetlen lenni. Mi a baj a TV Paprikával? Leginkább az, hogy egyenetlen színvonalú, s esetenként kimondottan '"gáz", ami ezen a csatornán megjelenik. Vannak-e jó műsorai a TV Paprikának? Hogyne, miért ne...
EGY MÁSIK PUSKÁS
HETEK ÓTA bíbelődöm egy vaskos kézirattal – Borsi-Kálmán Béla barátom Puskás-könyvével, amelyet szerkesztek, sajtó alá rendezek és a többi. De mint minden jó mű, ez is olyan, mint égő csipkebokor, fényesen suhanó lángpallos, amely még elveszettnek hitt és a...
ÚJABB KÉPEK – Nemzeti Gulyás Nap
SOKSZÍNŰSÉGÉVEL és integráló erejével a Nemzeti Gulyás Nap ezrek rokonszenvét vívta ki, s ezrek ízlésével találkozott. A bal oldali fotón a 21 Magyar Vendéglő (Budai Vár) bejárata melletti üvegen a Michelin Guide 2010 piros színű emblémája, s felette a Nemzeti Gulyás...
VILÁGBAJNOKOK LETTÜNK – NGN 2010
ÚGY LÁTOM, HOGY A Nemzeti Gulyás Nap szervezésében az egységnyi idő alatt csatlakozott résztvevők számát, s a földrajzi kiterjedés mértékét tekintve is világbajnokok lettünk, hála az internetnek, s persze nektek, magunknak. Aligha hiszem, hogy eddig bárkinek sikerült...
NEMZETI GULYÁS NAP – augusztus 28. (2010)
AMIKOR KITALÁLTAM a Nemzeti Gulyás Napot, tudtam, hogy jónak kell lennie. 2010. június 28-án jelent meg a blogomon a Nemzeti Gulyás Naphoz való csatlakozási felhívás, s készítettem egy logót is, ami az internetnek köszönhetően mára már bejárta az országot és...
SOMMELIER BAJNOKSÁG – Sopron
SOPRONBAN komolyan készülnek a holnapi Nemzeti Gulyás Napra, azonban ma még a Sommelier Bajnokság zajlik, amiről a Food & Wine kötelessége beszámolni. A holnapi nap miatt média partnerem a Borigo írására hagyatkozom. A Borigo így ír a jeles eseményről: "Két év...
NEMZETI GULYÁS NAP – most szombaton!
SZOMBATON, augusztus 28-án lesz az első Nemzeti Gulyás Nap. A Nemzeti Gulyás Nap az ország ünnepe, s határainkon is túlnyúlik. Így aztán nem is versenytársa a nyárvégén zajló más rendezvényeknek, mint a Megyei Vadásznap a Hortobágyon, a Győri Bornapok, vagy a Pozsonyi...
KIBÉD (Erdély) – Nemzeti Gulyás Nap előzetes
KIBÉD, ahol pompázatos a hagyma, Erdély szerte jól ismert település. Maros megyében, a Kis-Küküllő mentén, Szovátától (ahol eddigi életem talán legjobb töltött káposztáját ettem) alig 10 kilométerre található. Lakossága magyar. Szülöttei közül jól ismert a hazai...
BALATONI ÉTTERMEK – Szemestől Füredig
MÚLT HÉTVÉGÉN négy balatoni étteremben is jártunk. Siófok, Szemes, Tihany és Füred voltak a túra állomásai. A pénteki siófoki vacsora után szombaton a Kistücsök, a Ferenc Pince Csárda és az Astoria Étterem és Sörkert következett. Mindhárman a Nemzeti Gulyás Nap (NGN)...
NEMZETI GULYÁS NAP – egy hét múlva
ALIG EGY HÉT múlva, 2010. augusztus 28-án lesz az Első Nemzeti Gulyás Nap. Sokan jelentkeztek már, és sokan ajánlották fel segítségüket. Az előző írások kommentjeiben sok felajánlásról olvashattok. Gyakori kérdés, hogy hol lesz a rendezvény? A válasz: mindenütt, ahol...
PARADICSOMLEVES – TV Paprika? Áhh, dehogy!
A MINAPÁBAN Serényi Zsolt a TV Paprika szakácsa paradicsomlevest főzött. Többnyire tetszik, amit Zsolt csinál, de ez a paradicsomleves epizód nagyon nem sikerült, mi több, katasztrófa volt. Ott kezdődött, hogy Zsolt 1-1,5 liternyi olajat melegített azért, hogy majd a...
GLOBUS – Globalizálódott gyíkhús
A KÜLÖNLEGESNEK nevezett vagdalthús méltó régi híréhez. Különleges. Különlegesen elborzasztó. Hajdan, a dicső Magyar Néphadseregben ez a konzerv volt az, amelyet a katonák csak gyíkhúsnak neveztek. A gyíkhús név is sejteti, hogy már akkor sem volt sikk szeretni,...
OLASZ SZENDVICS – s más semmi
NÁPOLYBÓL Sorrento felé haladva a parti úton ettem most az egyik legjobb ételt Olaszországban. Semmi különös nem volt benne, s neves chef sem készítette. Egy egyszerű, kicsiny üzlet zöldséggel, gyümölcsökkel, sonkával, friss bivaly mozzarellával, hideg italokkal, ahol...
NEMZETI GULYÁS NAP – két hét múlva
KÉT HÉT MÚLVA, 2010. augusztus 28-án lesz az Első Nemzeti Gulyás Nap. Sokan jelentkeztek már, és sokan ajánlották fel segítségüket, kérdezték meg, hogy miben segíthetnének. Gyakori kérdés, hogy hol lesz a rendezvény? A válasz: mindenütt, ahol ezen a napon gulyást,...
AZ ETNA KAPUJA – Nicolosi (Szicília)
NICOLOSI SZÉPEN rendbetartott városka az Etna tövében, Szicíliában. Szlogenje szerint Nicolosi az Etna kapuja, ami még igaz is. A városka főterén tértünk be az egyik legjobb helyre, ahová Szicíliában eddig betértünk. A borszaküzlet, kávézó, étterem előtt álló BMW...
ITALOK FOGYASZTÁSA – sör
HABÁR RÉGÓTA sör fogyasztó nép vagyunk - írja Berecz Edgár erdélyi író -, máig is érthetetlen számomra, hogy miért nem tudott egy valamirevaló sörkultúra kifejlődni legalább itt, a Székelyföldön. Tudniillik a sör egy olyan speciális ital, amely követeli, hogy ne csak...
TORDAI POGÁCSA, PECSENYE és NŐ – (Lőwy)
LÖWY ÁRPÁD neve már szóba került korábban is. Ma eszembe jutott, hogy szándékomban állt Lőwy disznolkodó verseit a nagyérdemű publikumnak közkézre bocsájtani. Nosza, amúgyis uborkaszezon van, sokan nyaralnak, de legalább az olvasóim nem nyaraló része szórakozzon a...
ITALOK FOGYASZTÁSA – tea, kávé
ÉSZREVÉTELEM szerint - írja Berecz Edgár erdélyi író - az utóbbi 20 évben a forró tea service nem sokat változott. Még mindig ugyanazzal az igénytelen séggel szervírozzák a teát, mint annak idején Ceausescu idejében. Értem ezalatt a csészében beadott forró vizet, majd...
BORFESZTIVÁL A BUDAI VÁRBAN 2010
A BUDAI VÁRBAN immár 19. alkalommal megrendezésre kerülő Borfesztiválhoz sokat nem kell hozzátenni. Aki ismeri, tudja jól, érdemes meglátogatni a borászokat. Aki nem ismeri, ám akad benne némi fogékonyság az asztali örömök, borok, pezsgők iránt, annak csak ajánlani...
ZSIDÓ NYÁRI FESZTIVÁL 2010
SÚLYOS SZÁRAZSÁG következtében nagy ínség fenyeget. A rabbi azonnal böjtöt parancsol. A szomszéd falu rabbija azonban nagy lakomát rendez. - Hadd lássak odafent, hogy mi enni is szoktunk - magyarázza a híveinek. - Ha folyton csak böjtölnénk, még azt hihetnék az égiek,...
SCHMITT PÁL VAJON MIT ESZIK?
MIT ESZIK SCHMITT Pál? Kíváncsi lennék rá! Végre akad egy jó kiállású Köztársasági Elnökünk, aki vélhetőleg nem lesz alacsonyabb, pláne nem roggyantabb, mint a partnerei, akikkel együtt jelenik meg a fotósok, és a TV előtt. Épp ideje volt az ebből a szempontból is...
NEMZETI GULYÁS NAP – három hét múlva
HÁROM HÉT MÚLVA, 2010. augusztus 28-án lesz az Első Nemzeti Gulyás Nap. Sokan jelentkeztek már, és sokan ajánlották fel segítségüket, kérdezték meg, hogy miben segíthetnének. Gyakori kéldés, hogy hol lesz a rendezvény? A válasz: mindenütt, ahol ezen a napon gulyást,...
A ROZMARINGRÚL
HEJ ROZMARING, rozmaring, leszakadt rólam az ing, Ha leszakadt nem bánom, Úgy sincs, engem ki szánjon – ez az egyik variáció a sok száz közül, mert a rozmaring a rezeda, a tulipán, a kökénymag, a kendermag, a ribizli és más növényországi csoda közt, vagy inkább...
CORLEONE (Szicília) – Idegen a Paradicsomban
CORLEONE városát a Keresztapa című film tette világhírűvé. Ha már a jó szerencsém Szicíliába vezérelt, ide mindenképpen el akartam menni, ahogy még egy két helyre is, mint Gela, Síracusa, amelyek a gasztronómia szülőhelyei. Palermóból indultunk, s Siracusa irányában...


VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!