Blog
A sonkapácolás titkai, avagy van-e magyar sonka?
„A húsvéti sonkának igazi ideje volna előkészületéig, rendbehozataláig, tálalásáig, megfelelő fogyasztásáig az a negyvennapi idő, amit közönséges nagyböjtnek nevezünk. Így mondja az elmélet, de a praktikus élet már régen bebizonyította, hogy a negyvennapos idő kevés...
Frei Tamás „nagyon gáz” Kolumbia kávéja
FREI TAMÁS műsorait általában kedveltem, sőt, némi tisztelet is akad bennem a tudatossága iránt, ahogy magát és világát felépítette. (Hazai példa erre kevés akad.) Valamilyen rejtélyes okból, de még arra a "programbeszédére" is jól emlékszem, amelyet hosszú évekkel...
Kalákában jártam Csíkban
KALÁKÁBAN JÁRTAM CSÍKBAN – mintha valami archaikus szöveget olvasnánk Kriza Jánosnál vagy a még öregebb erdélyi emlékíróknál. Pedig hát a kaláka maga a legkézzelfoghatóbb valóság, s az, hogy Csíklázárfalván járhattam valódi „kalákában”, ha csak másfél napig is, a...
MESTERVACSORA 2009, Balatonalmádi
MESTERVACSORA, Balatonalmádi, 2009. április 18. Negyvenhetedik a sorban, és bizonyára mindenféle okból emlékezetes marad. Mérföldkő szakmailag is, és a Magyar Nemzetei Gasztronómiai Szövetség életében is, hiszen a Mestervacsora napján került sor a tisztújító küldött...
Hidegkonyhai szakácsművészet II.
MIELŐTT MEGÍRNÁM BESZÁMOLÓMAT a 47. Mestervacsoráról, amely - mint mondják - számos tekintetben elüt az előző negyvenhattól, néhány képet még mutatok azokról a hidegkonyhai szín- és formacsodákról, amelyeket április 18-án a Ramada Hotelban, Balatonalmádiban láthattam....
Hidegkonyhai szakácsművészet I.
A 47. MESTERVACSORA alkalmából a vacsora helyszínén, a Ramada Hotel & Resort (Balatonalmádi) földszintjén hidegkonyhai bemutatót is megtekinthettek az érdeklődők. Nos, tudom magam is, hogy az a fajta hidegkonyha, amely a fotókon megjelenik, sokak kritikáját és...
Ferenc Pince Csárda, Tihany
ILYET SEM LÁTTAM még. A fotó április 17-én a késő délutáni órákban, Balatonbogláron, a Ramada Hotel udvarán készült. A szivárvány meglehetősen összetett jelenség, ám az eredmény megéri, szemet gyönyörködtető. Ez a kettős szivárvány különösen megragadott, mert nem...
KELLEMES ÜNNEPEKET!
A KÉPEN egy hazai "születésű" strucctojás látható. Évek óta dacol az időjárás viszontagságaival, széllel, faggyal, nyári napsütéssel. A kakukkfő és levendula társaságában, mohával és pozsgással karéjozva egész esztendőben jól elvan, készülve arra, hogy Húsvétkor új...
XB (Xpucmoc Bockpec): Krisztus feltámadott
A "KULICS" az orosz ortodox keresztények hagyományos húsvéti süteménye, amit a húsvétot megelőző "Szent csütörtökön" sütnek a hívők. A Szovjetunió (CCCP) fennállásának hét évtizede (1922-1991) sem bizonyult elegendőnek a húsvét ünnepének elhalványításához, és ma...
HÚSVÉT – Ősi szimbólumok a konyhában
„És monda Mózes a népnek: Megemlékezzél e napról, melyen kijöttetek Egyiptomból a szolgálatnak házából; mert hatalmas kézzel hozott ki onnan titeket az Úr; ezért ne egyetek kovászost.” (2 Móz. 13,3 Károli Gáspár fordítása) A húsvét 2 milliárd ember legjelentősebb...
Maryland állam (US) hivatalos desszertje
SMITH ISLAND egy apró földdarab Maryland állam (USA) partjainál. Maryland állam szenátusa 2008. márciusában szavazta meg 44:1 arányban, hogy a nevezetes tízrétegű Smith Island torta legyen az állam hivatalos desszertje. Az egyetlen ellenszavazatot a republikánus Alex...
MEDVEHAGYMA KRÉMLEVES (recept)
A MEDVEHAGYMA krémleves finom eledel. Nemrég Litauszki Zsoltnál is ezt ettem, aztán vettem szép, friss medvehagyma leveleket és magam is elkészítettem egy Allium ursinum L. krémleves variációt. Jó leves, szép leves, divatja, is van, szezonja is van, egészséges is,...
Veréb vereshagymával
A SOUS-VIDE megosztja az embereket és akadnak, akik egyszerűen csak szélhámosságnak tartják, azonban helyén kezelve hasznos módszer ez is, többek között a vadhúsok elkészítésében. Ősszel, szeptember közepétő kezdődik szarvasbőgés. Az időjárás persze még a bőgésre is...
Feresdi anzix
FERESD (Feregi) színtiszta román falu az igen távoli Ruszka-havasokban, a régi Hunyad megyében – a véletlen jószerencse sodort errefelé egy valódi, őszi kalákára. Pontosabban egy kis, hihetetlenül eldugott falu kaláka-ünnepére. Ahogy elhagytuk Dévát, rögtön kezdődött...
LITAUSZKI ZSOLT utolsó vacsorája
LITAUSZKI ZSOLT - (haza)jött, látott és győzött. Példája biztatás lehet valamennyi elszánt és szakmailag is kiválóságra törekvő szakácsnak, mert valami olyat tett, amit ma már keveseknek van bátorságuk megpróbálni: botrányok, magamutogatás nélkül, a munkájával és a...
KÖZÉP-EURÓPAI „UGORKASALÁTA” – uborkasaláták
UBORKA (UGORKA) SALÁTA - Végre megbizonyosodtam arról, hogy az esetek egy részében tényleg Közép-Európa része vagyunk. Persze ezt eddig is tudtam, így tanultam, ám abban a mai napig nem voltam biztos, hogy ezt rajtunk kívül mások, legfőképpen a tőlünk nyugatabbra élők...
TOKAJ és a HAGYMA (részlet)
A JÓ EVÉS ÉS JÓ IVÁS vágya valamennyi közt a legtartósabb vágyunk. Az első korty édes tejtől végigkíséri életünket, és mindhalálig kitart. Ettől igaz, hogy egy tájról, annak kultúrájáról, lakóinak lelki alkatáról legkönnyebben éppen a terített asztalnál kaphatunk...
Három futam a Ság hegyről
AZ 1799-es ELSŐ magyar nyelvű földleírásban Vályi András tollából a Ság nevű települések élén van a mi hegyünk leírva tizennégy hasonló nevű puszta, szabad puszta, falu és mezőváros társaságában. „Magyar falu Vas Várm. földes Ura Gr. Erdődy Uraság, lakosai...
Heston Blumenthal újra megnyitott
KÉT ÉS FÉL HÉT UTÁN újra megnyitott a The Fat Duck, és néhány napja már üzemel is. A közel 40 séf és a kisegítő személyzet is munkába állt és újra lehet foglalni. Mint arról korábban beszámoltam az éttermet azért zárták be, mert 30-40 ember panaszkodott arról, hogy...
Március tizenötödike
MÁRCIUS TIZENÖTÖDIKE nem is volt ez olyan régen, hiszen élnek közöttünk még, akiknek a nagyapja akár személyesen is ismerhetett negyvennyolcas honvédeket. Hűvös is van, az ég is borús, pedig jó lett volna grillezni, vagy csak csendesen melegedni a márciusi...
Tafelspitz – még zamatosabban
A TAFELSPITZ egy húsrésznek, a marhafartő csúcsának, és a bécsi (bajor) konyha egy nevezetes ételének a neve is egyben. Az osztrákok szemében igazi osztrák csemegének számít (Die österrechische Delikatesse schlechthin.) A Tafelspitz kiváló, nagyra értékelt (és persze...
Clara világhíres lett
CLARA CANNUCCIARI (93) világhíres lett. A "Great Depression Cooking with Clara" sorozatot, a történelem, a válság aktualizálta, és a YouTube tette világszerte elérhetővé és nézetté. Persze már DVD-n is megrendelhető, amiről az ükunoka, Christopher Cannucciari...
Amerikai Üvegtigris 4#: Salem Oak Diner
A SALEM OAK DINER (Salem, NJ, USA) főként szendvicseiről nevezetes, de most egy amerikai kelt fánk receptet írok le. Salem városkája azért is híres, mert a legenda szerint 1820-ban Robert Gibbon Johnson ezredes az addig mérgezőnek hitt paradicsomot a törvényszék...
Amerikai Üvegtigris 3#: Miss Albany Diner
A MISS ALBANY DINER (Albany, NY, USA) egyike a legendás amerikai büféknek. A Hudson folyótól nem messze álló büfékocsi étlapján olyan népszerű tojásételek szerepelnek, mint a "Dutch Mothers Omelette", a "The Bostonian", vagy a "Black Bean Eggs". Egyszerű ételek,...


VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!