A PÁRIZSIAK KEVÉSBÉ HÍZNAK – Chicago vs. Párizs

fat_ninja2AZ ELHÍZÁS népbetegség, amiben Magyarország magabiztosan halad az élen. Ez a tény ma már többnyire közismert, vagy ha nem, hát jobb, ha tudunk róla, s még jobb, ha teszünk is ellene. Egy másik megközelítés ennél kevésbé szigorú, hiszen, mint Jay Leno mondta, „Ez az első alkalom, hogy a túlsúlyos emberek száma Amerikában meghaladja az átlagos súlyúakét. Akkor most a túlsúlyosak az

(tovább…)

BEÖTHY és TÓTH – a Csobánc Co. Bormanufaktura borai

2014 03 001A CSOBÁNC COOPERATION Bormanufaktura három önálló borászat szövetsége, ahogy a honlapon áll. E három önálló borászat a Gundelban megtartott bemutató szerint, jelenleg leginkább a következő kettő: von Beöthy Pince és Tóth Pince. A harmadik a beszédes nevű Jövendő Pince. A termőterület nagysága 6 hektár, amin organikus gazdálkodást, vagy, ahogy von Beöthy emlegette, „biologikus

(tovább…)

KOREAI MARHAHÚSLEVES – főtt retekkel, tésztával (galbitang)

tumblr_mwm92yNWO71qen9vmo1_500A HÚSLEVES sokaknak, sokfelé, egyenlő a marhahúslevessel. Ennek mifelénk történelmi hagyományai, megalapozottsága is akad. Húslevesről más többször is esett szó, ám, ami ebben a koreai húslevesben megragadott, az a retek volt. Az a retek, amit mifelénk leginkább csak nyersen tartunk elfogyaszthatónak és nem sütjük, főzzük, pedig megtehetnénk.

(tovább…)

A MOMOT XII. KONGRESSZUSA (2014) – a MOMOT az élen

2014 03 024A MOMOT, teljes nevén a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság, 2014. március 21-22-én tartotta XII. kongresszusát. A kongresszus fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök, védnöke Balog Zoltán miniszter, a kongresszus elnöke Prof. Dr. Bedros J. Róbert, a MOMOT elnöke volt. A gazdag és érdekes programról a MOMOT

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.