BOCUSE d”OR DÖNTŐ – MÁSODIK NAP (január 24.): a verseny

Széll Tamás (Lyon, 2017)BOCUSE d’OR 2017 – MÁSODIK NAP – Január 24-én, kedden versenyzett Széll Tamás és Szabó Kevin, és a látottak alapján megállapítható, hogy, ahogyí a sajtóanyag is írja: „kiválóan teljesített a magyar csapat a Bocuse d’Or első versenynapján, a világ élvonalában. A Bocuse d’Or nemzetközi séfverseny lyoni döntőjének első versenynapján, kedden mutatta be a zsűrinek a magyar csapat a tálon felszolgált húsételt és a tányéron kínált vegán fogást. A Széll Tamás vezette csapatnak sikerült mindent a tervek szerint végrehajtania, ennek megfelelően bizakodva várják a magyarok a szerdai eredményhirdetést.

(tovább…)

BOCUSE d’OR DÖNTŐ – ELSŐ NAP (január 23.): bevásárlás, stand

Bocuse d'Or 2017 döntőBOCUSE d’OR 2017 – AZ ELSŐ NAP: Január 23-án, hétfőn a magyar csapat is bevásárolt a Metro piacon – Nagy sikerrel indult a SIRHA-n a magyar stand. Január 23-án hétfőn délután háromkor ünnepélyesen bevonult a Bocuse d’Or mind a 24 döntős csapata a SIRHA területére. Természetesen köztük volt Széll Tamás és a magyar csapat is. Négykor megkezdődött a piaci vásárlás. A csapatokat Jerome Bocuse köszöntötte, aki a mostani Bocuse d’Oron fogja hivatalosan is elfoglalni édesapja, Paul Bocuse helyét a verseny élén. Beszédében elsősorban arra hívta fel a figyelmet, mennyire fantasztikus, hogy

(tovább…)

HÁZIAS INDIAI HAL CURRY – fűszeres indiai hal curry rizzsel

maxresdefault (1)HAL CURRY – A következő receptben egy Mastanamma nevű, 105 éves indiai asszony mutatja meg, hogy miképpen is kell indiai falusi stílusban a hal curryt elkészíteni. Ez a recept is nagyon egyszerű. Amit érdemes belőle megtanulni az a hazaitól erősen eltérő fűszerzés, és a technológia. Egyik sem ördöngösség és a további hasonló ételeink ugyanebben a stílusban készíthetők.

(tovább…)

TORONTÓI DISZNÓTOR – jótékonysági disznóvágás Kanadában

Hagyományőrző disznóvágás és jótékonysági akció KanadábanTORONTO 2017 – „Hagyományőrző és jótékonysági disznóvágást tartott a kanadai magyar közösség Torontó mellett. Székely, mátrai, pártiumi, bácska–bánáti és szatmárnémeti hagyományok szerint készült disznótoros január 14-én Torontóban. Az esemény főszervezője, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnökhelyettese Balla Sándor, aki a tanyáján biztosított helyszínt az eseménynek. Húsz disznóból készült megannyi finom falat. A jótékonysági akcióban közel 100-an vettek részt, és

(tovább…)

PAPRIKÁS INDIAI KÁPOSZTA – fűszeres indiai káposzta curry

maxresdefault (1)INDIAI KÁPOSZTA CURRY – A következő receptben egy Mastanamma nevű, a falujában egyedül élő, 105 éves indiai asszony mutatja meg, hogy miképpen is kell indiai falusi stílusban, a szabadban ülve a káposzta curryt készíteni. A recept valójában nagyon egyszerű. Amit érdemes belőle megtanulni az a fűszerzés és a technológia. Egyik sem ördöngösség és a további hasonló ételeink ugyanebben a stílusban készíthetők. Mastanamma sem tesz mást már közel száz éve.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.