GULYÁSHÚS, PAPRIKÁS – Mégsem id. Marchal volt a fő tejfölöző?

PÖRKÖLT, GULYÁS, PAPRIKÁS – A következő receptek a “Magyar Gazdasszony Teendői a Közéletben, Házban és Konyhában. Kézi és Segédkönyv Nők és Hajadonok számára” című könyvből származnak, amelyet Medve Imre írt, szerkesztett Pesten, 1864-ben. A könyv azért felettébb érdekes, legalábbis számomra, mert népszerű ételeink receptjét adja, s nem mellesleg kicsit másképpen mutatja a gasztronómia-történetünknek ezt a szakaszát, mint azt én korábban gondoltam volna. S, hogy én miképpen is gondoltam? Az előzőekből kiderülhet, hogy „nem egészen így”. Néhány klasszikusnak tekinthető ételünk

(tovább…)

TOKÁNY, PÖRKÖLT, VETRECE, – Mi a különbség?

TOKÁNY, PÖRKÖLT, VETRECE – Egyre feltűnőbb, hogy milyen elképesztően keverednek, torzulnak a fogalmak, technológiák, receptek, s az erdélyi magyarság konyhája is miképpen egyszerűsödik, amihez persze az anyaország is hozzáteszi a magáét. A hajdan pirospaprikát még alig ismerő és az 50′-es évekig szinte nem is használó archaikus erdélyi magyar konyha egyik legnagyobb erőssége és szépsége – legalábbis nekem – éppen abban rejlett, hogy nem ismerte, de leginkább, nem is használta az anyaországban akkor már

(tovább…)

BRASSÓI APRÓPECSENYE – a brassói aprópecsenye története

Brasov,_Piata_SfatuluiBRASSÓI APRÓPECSENYE – Ételeink elnevezésében mindig is közkedveltek voltak a földrajzi nevek. Megragadják a képzeletünket, és a szűkebb, vagy tágabb környezetre utalva azt sugallják, hogy az étel azon a helyen született, ott őshonos. A szavak azonban, mint oly gyakran, most is félrevezethetnek. Ilyen az ananászos hawaii pizza is, amit a görög Panapoulos

(tovább…)

STREET FOOD SHOW – a FOOD&WINE május 12-én főz (recept)

STREET FOOD SHOW 2013 május 10-12., péntektől – vasárnapig. Változatos programok, kedvenc éttermek és személyiségek, kiváló hangulat, Utcai kajaforradalom, Utcai kaják fotópályázat, Élharcosok, Irodalmi főztök, BLOGEVŐ (vasárnap 16:00-tól én is főzök, ki ne hagyd!), s sok más, nagyon ötletes, nagyon kreatív, nagyon trendi, nagyon Hold utcai, nagyon Dining Guide!

(tovább…)

STREET FOOD SHOW 2012 – szeptember 7-9.

STREET FOOD SHOW, a legelső hazai első Street Food Show, vagyis Utcai Ételek fesztiválja lesz Budapesten, a Hold utcai Vásárcsarnokban, 2012. szeptember 7-9. között. „Csirke vagy borjú? Hagyma, csípős mehet?” Ezekre a kérdésekre már szinte minden budapestinek megvan a válasza, ami a három nap során kiváltképp jól jön, mert a főváros legjobb hamburgerese, gyrososa szólítja meg őket a piac felső

(tovább…)