BIODINAMIKUS BOR – Vincze Pincészet, Eger (2015)

img25VINCZE PINCÉSZET (Eger) – Vincze Béla neve sokaknak ismerős, de ez így természetes. Volt Év Bortermelője (2005), s volt az is, aki három évjárattól eltiltva töltötte éveit. Amikor az új évezred elején, 2004 táján először találkoztam a boraival, az ország még a tanninos, vastag vörösborok bűvöletében élt, s én is szívesen bontottam egy hasonló stílusú villányit, szekszárdit, vagy egrit. Köztük Vincze Béla borait is. Aztán írtam többször is róla. Akkor is, amikor a tanninos-stílusból kiszerettem, s a könnyedebb, gyümölcsösebb borok felé indultam, miközben egyre kevesebb vörösbort, s

(tovább…)

THE WINEBAR – Dula, Vincze, Berkes, Kőszegi, Vukán

THE WINEBAR. Dula Bence és Vincze Béla egri borász barátaim borkóstolójára voltam hivatalos a közelmúltban. Eger mindenképpen a szívem (egyik) csücske, az említett két borász borai pedig már csak a jó ismeretség, barátság okán is kedvesek. Vincze Béláról amúgy többször is írtam, Dula Bence borait is több alkalommal kóstoltam és a Vinagora 2011 borversenyen is találkoztunk. Kőszegi Imre dzsesszdobos nekem az első számú a dobosok között, már csak a régi ismeretség okán is. Berkes Balázs bőgős és Vukán György zongorista (a képen) ugyancsak nem szorul bemutatásra a dzsessz kedvelői körében.  Nagy generáció ez. A Winebarban gyakorta előfordulnak más zenészekkel és borászokkal együtt.

(tovább…)

KÉKFRANKOS MOST! – Nagy Kékfrankos Kóstoló (Boscolo, 2014)

kekfrankos_most_logoA KÉKFRANKOS MOST! (2014) egy egész hónapig tartó, a kékfrankos szőlőfajtát a középpontjába állító programsorozat, amelynek keretében szerte az országban borkóstolókat, borvacsorákat tartanak majd áprilisban, figyelmet szentelve e sokszínű szőlőfajtának. A legtöbb kékfrankost felvonultató kóstolóra a Boscolo Budapestben kerül sor április 30-án, a négynapos pihenést megelőzően. A kékfrankos hazánk legelterjedtebb kékszőlő-fajtája, a kizárólag fehérborokra specializálódott borvidékeinken kívül mindenhol foglalkoznak vele.

(tovább…)

MAGYAR SOMMELIER BAJNOKSÁG 2013 – eredményhirdetés

MAGYAR SOMMELIER BAJNOKSÁG 2013 – A Magyar Sommelier Szövetség 2013. június 23-án rendezte meg a Magyar Sommelier Bajnokságot a Budavári Magyar Borházban (1014 Budapest, Szentháromság tér 6). A verseny célja volt, hogy ismét lehetőséget biztosítson hazánkban a sommelier szakmában dolgozóknak a megmérettetésre. A verseny Fővédnöke: Dr. Fazekas Sándor, Vidékfejlesztési Miniszter. A Sommelier Bajnokság zsűrijének elnöke dr. Kiss Eliza miniszteri biztos volt, a Vidékfejlesztési Minisztériumtól.

(tovább…)

EGRI BOROK BÁLJA 2013 – képes beszámoló az egri bálról

EGRI BOROK BÁLJA volt január 26-án, Egerben, köszönhetően a 2002-ben alakult Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete lelkes tagjainak. Ők azok, aki már esztendők sora óta szervezik ezt a jeles eseményt. Feladatuknak az egri borvidék és borainak népszerűsítését, a magyar és helyi szőlőtermesztés és borászati hagyományok felelevenítését, ápolását és terjesztését, az egri borok gasztronómiához kötődő tradícióinak megőrzését tűzték ki célul. Ennek magától értetődő része a nevezetes Egri Borok Bálja is, ahová idén én is hivatalos voltam.

(tovább…)