ÜNNEPI ÉTELEINK – az elveszett nép (1)

népi kultúraÜNNEPI ÉTELEINK egy mára már elveszett nép hagyatékai. Az elmúlt bő száz esztendőben elveszett a parasztság, s a parasztsággal együtt odaveszett a „nép” is. A földhöz kötődők életét a gazdasági munkák ritmusa szabja meg. Életüket a hagyományokhoz, étkezési szokásaikhoz, és étkezési rendjeikhez való ragaszkodás jellemzi. Ebben a rendben az ünnepek kiemelkedő események. Keresztelők, lakodalmak, névnapok, búcsúk, torok, egyházi ünnepek nyújtottak lehetőséget a közösségszervező együttlétre – az ünnepi étkezések ezerarcú rítusára. A népi kultúra megteremtője, egyben őrzője és továbbadója a nép maga. A nép pedig évezredeken át a szántó-vető,

(tovább…)

GASZTRONÓMIAI TRENDEK – magyar konyha 2011

ISMÉT EGY ÚJ ÉV küszöbén vagyunk (2011), s ismét tele a világ azzal, hogy miféle trendek is várhatók az új esztendőben, 2011-ben. Ezek egy része egyszerű manipuláció, kereskedelmi trükk, más része naiv próbálkozás, a közhelyek tombolása, harmadik része komolykodó tudományoskodás, negyedik része a szerkesztő megbízására „írni kell valamit, hogy megéljek” írás. Ezerféle ötlet, melyek dzsungelében persze mindig akad igazság is. Ötletek, ám arról többnyire egy árva szó sem esik, hogy miféle földrajzi régiók trendjeiről beszélünk, miféle történelmi, kulturális és gazdasági környezetre tartjuk érvényesnek.

(tovább…)

PÁLINKA, vagy MUSTÁR – méz vagy zene

TEGNAP VOLT a Spiritus Primus Pálinkafőzde és a Csík zenekar pálinka kóstolóval egybekötött sajtótájékoztatója. Cseh Gábort a Pálinkafőzde kereskedelmi és marketing vezetőjét régóta ismerem, korábban borokat kóstoltunk a boldog emlékű Eszencia Magazin, s tán más magazinok tesztjein. A pálinka sikere a minőség sikere is egyben, s egyre többen vannak, akik értik és becsülik a jó pálinkát. Ezért aztán minden a minőség mellett elkötelezett cég megérdemli a figyelmet, mint a most induló Spiritus Primus, amely már nevében is jelezni kívánja, hogy termékeit az élre szánja. A címben szereplő mustár a forgalmazott termékek másik csoportjára a székelyföldi kézműves termékekre utal, mert az is akad.

(tovább…)

AZ ÚJ BASZK KONYHA – La nueva cocina vasca

A FOOD & WINE oldalain már sok írás szól a progresszív spanyol és baszk konyháról. Erdélyi Zsófia, aki korábban már egy írással szerepelt a blogon, Baszkföldön töltött néhány hónapot, s szakdolgozatához anyagot gyűjtve meglátogatta a legismertebb baszk séfeket, csupa világszerte ismert ikont. A látogatásokból „A molekuláris gasztronómia és az új baszk konyha a 21. század elején címmel” szakdolgozat készült, amelynek én vagyok a külső konzulense.

(tovább…)

AZ ÉV ÉTELE – ropogós csirkeszárny (2010)

Ropogós csirkeszárnyak; Forrás: foodpages.ca2010. A CSIRKE ÉVE. Az amerikaiak szerint a „crispy chicken” bizonyára az év slágere, trendje lesz. Ezt olvasván gondolkodtam el azon, hogy nálunk vajon miféle hagyománya is van a ropogós panírnak, a ropogós, ízletes kéregben sült csirkének, s bizony a rántott csirkén kívül nem találtam semmit, ami említést érdemelne, s általánosan elterjedt lenne. Mindeközben Ázsiában és Amerikában jobbnál-jobb receptekkel készítik a csirkét. Lemaradtunk.

(tovább…)

TECHNO-FOOD és hagyomány – receptek 2.

AZ ANDALÚZ Miguel Ángel Benjumea Loro bemutatója után egy nappal a Bonfini Kert Étteremben rendezték meg a séf vacsoráját. Érdekes, s ízletes fogások, kiváló borok jellemezték ezt a vacsorát is. Számos ilyen stílusú esten volt szerencsém jelen lenni, ám ez leginkább azzal tűnt ki, ahogy a hagyomány és a “techno-food” ötvöződött, s harmóniára talált.

(tovább…)