PISZTRÁNG – egyszerű, jó és gazdaságos

Grizzly Bear Trout FishingA SZIVÁRVÁNYOS PISZTRÁNG (Oncorhynchus mykiss) a lazaccal rokon halfaj. Annyira megszoktuk, hogy talán már eszünkbe sem jut, hogy csupán az 1800-as évek vége táján (1885) kerül hazánkba ez az Észak-Amerikában honos halfaj. Ízletes, egészséges és nem számít drága halnak. Elkészítése, mint általában a halaké, gyors egyszerű. Salátákkal, vajas petrezselymes újburgonyával, friss, meleg kenyérrel, s sokféle mással is jól harmonizál. Grillezhető, párolható, süthető, főzhető, vagyis sokféle módon készíthető.

(tovább…)

A KAKASPÖRKÖLT TITKA – a kakas és a pörkölt

Coq pour coq au 4abcc4f66bf21EGÉSZEN MOSTANÁIG leginkább Wunderlich „Lojzi” Alajos (Villány) kakaspörköltjét emlegettem, amikor ez a délceg madár szóba került. Többször is úgy dicsértem Lojzit, mint a nagy kakaspörkölt főzőt, amit ő jó néven is vett, de azért megjegyezte, hogy a borairól is írjak, ne csak a kakaspörköltjét dicsérjem. A hétvégén aztán történt valami, ami megváltoztatta a kakaspörköltről kialakul világképemet és visszaadta e téren is az optimizmusomat. Kerepesen, az út szélén álló mozgó húsárusnál vásároltam egy fél kakast. Az áruházláncokban időnként kapható, „kakas”-nak nevezett két kilós énekes

(tovább…)

KÁRPÁTIA ÉTTEREM – ebéd a hírnév árnyékában

20100906 119EBÉDRE BESZÉLTÜNK MEG találkozót. Amikor Vinkó József megkérdezte, hogy melyik az az étterem, ahová mostanában menni akarok, a Kárpátia Éttermet említettem. „Hú, az nagyon rossz!” – mondta. De én továbbra is kíváncsi voltam, mivel másutt (hejszakácsok) szóba került ez az étterem, ám az hozzászólók érdemben nem igazán tudtak róla nyilatkozni. Akkor határoztam el, hogy megnézem, kipróbálom, hátha Bereznay Tamás, az ex köztársasági elnök ex szakácsa képes lesz megváltoztatni a Kárpátiáról kialakult, s nem túl hízelgő közvélekedést.

(tovább…)

A RÁNTOTT LEVESRŐL

MZsn1A RÁNTOTT LEVES lenézett étel, koldus étel, a szegénység szimbóluma, akár csak a cibereleves, amit korpából készítenek. A cibereleves nem tartott ki a 20. század második feléig, a rántott leves azonban sokfelé igen, s még a II. világháború utáni szegény Ausztriában is sűrűn került az asztalra, s a német vidékeken ugyanúgy a heti étrend része maradt, ahogy korábban is mindenfelé. Az újkor első korszerű sűrítőanyaga éppen a rántás volt. Ez váltotta fel a középkor kenyérbéllel történő sűrítését. Ez a 17. század előremutató, francia (?) találmánya: a „roux”. Persze nem annyira korszerű, mint az elfeledett ókori keményítős sűrítés, de azért a maga korában mégis haladónak számított, s hidrokolloidnak nevezve még ma is megállja a helyét.

(tovább…)

JÓ-E A TV PAPRIKA?

tvpaprikaNOS, A TV PAPRIKA nem jó, ráadásul időnként már kezd nézhetetlen lenni. Mi a baj a TV Paprikával? Leginkább az, hogy egyenetlen színvonalú, s esetenként kimondottan ‘”gáz”, ami ezen a csatornán megjelenik. Vannak-e jó műsorai a TV Paprikának? Hogyne, miért ne lennének. Ilyen például a Csiszár Jenő közreműködésével készült műsor, amelytől kezdetben igen nagy mértékben idegenkedtem, aztán mégis megkedveltem.

(tovább…)

ÚJABB KÉPEK – Nemzeti Gulyás Nap

untitled3SOKSZÍNŰSÉGÉVEL és integráló erejével a Nemzeti Gulyás Nap ezrek rokonszenvét vívta ki, s ezrek ízlésével találkozott. A bal oldali fotón a 21 Magyar Vendéglő (Budai Vár) bejárata melletti üvegen a Michelin Guide 2010 piros színű emblémája, s felette a Nemzeti Gulyás Nap  logója. Szimbolikus találkozás ez, amely a nap szellemét, s erejét is jelzi. Ezért lett ez a kép az írás „címlap” képe. Az üvegen a szemben lévő Café Pierrot tükröződik. A Pierrot, s francia séfje is csatlakozott a Nemzeti Gulyás Naphoz.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.