A SZIVÁRVÁNYOS PISZTRÁNG (Oncorhynchus mykiss) a lazaccal rokon halfaj. Annyira megszoktuk, hogy talán már eszünkbe sem jut, hogy csupán az 1800-as évek vége táján (1885) kerül hazánkba ez az Észak-Amerikában honos halfaj. Ízletes, egészséges és nem számít drága halnak. Elkészítése, mint általában a halaké, gyors egyszerű. Salátákkal, vajas petrezselymes újburgonyával, friss, meleg kenyérrel, s sokféle mással is jól harmonizál. Grillezhető, párolható, süthető, főzhető, vagyis sokféle módon készíthető.
Általában egy rozmaring ág, némi olíva olaj és só elegendő is, hogy jó, ízletes halat kapjunk.
A pisztrángokat csomagoljuk fóliába és grillen pároljuk. Ügyeljünk rá, hogy ne legyen túl sokáig a fóliában lezárva, mert hamar megpárolódik és könnyen széteshet.
A pisztráng igazán megérdemli a figyelmet. Érdemes lenne gyakrabban készíteni.
- Pisztrángos az út mellett:
- A múltkorában – nem először – az egyik ismert, s már sokak által sokszor magasztalt, pisztrángos helyen ebédeltünk. Vargányakrémlevest és sült pisztrángot (mi mást?!) rendeltünk salátával. A tejeskávé színű és megjelenésű vargányaleves még megjárta, bár tavaly ugyanezen a néven izgalmasabbat, s karakteresebbet adtak, s a pisztrángnak sem volt sok baja, azonban a pisztráng mellé szándékosan(!) komponált barátságtalan színű és állagú, édes, savanyú dijoni mustáros öntettel leöntött saláta bizony kimerítette a gasztro-bűnözés fogalmát. A pincértől újabb salátát kértem, amivel a rendelhető salátaféleségek mind az asztalon díszelegtek, mindeközben – nem álltam meg – alig félreérthető célzásokat tettem olasz, s más példákra, egyszerűségre, harmóniákra, s hasonlókra. A második saláta már egy cseppet jobb volt, mint az első, de hogy a limonchello-szerű öntettel leöntött édes valami még mindig nagyon messze állt attól, amit az új évezred első évtizedének végén értő helyeken – gondolom én – egy hal mellé adnak, az bizonyos. Minden korábbi pozitív élményem szertefoszlott erről a folyóparti pisztrángos helyről Dunabogdány és Visegrád között. Kár, mert ennyi erővel akár még jót is készíthettek volna.
(Megjegyzés: A fotók nálam készültek, s nem a pisztrángosnál – leszámítva persze a medvét.)
Kedves Sándor! Én is szeretm a pisztrángot és jártam abban a büfében. Megnyugodtam, mert azt gondoltam, hogy csak nekem nem tetszett a salátaöntet. A pisztráng pedig finom volt, de a salátaöntet szörnyű. Meg sem ettem.
Malackaraj Annáék egekbe dicsérték a helyet (Siesta?)…
Hapci: Korábban is jártam ott, többször is. Egekbe ugyan nem dicsértem, de üdítő színfolt, s nyáron jó a folyóparti, nyaralós, strandpapucsos, halas feelingje. Olyan pisztrángos hely, amelyből legalább harmincnak kellene lennie az országban, de nincs. Így aztán elámulunk, ha Szilvásváradon túl is pisztránggal találkozunk, hisz generációk úgy tanulták, hogy hazánkban a pisztráng az csak Szilvásváradon terem, s eszünkbe sem jutott, hogy másutt is lehet(ne). Ezen a pisztrángos helyen határozottan “zavart éreztem az erőben”. Az öntet agyonnyomta a halat, amitől kezdődően már mindegy is volt, hogy a pisztráng frissen fogott-e, avagy darált jégen pihent már jó egy napja.
Ilyen bunkó vendéglátósokat életemben nem láttam! Lehet tőlem bármilyen jó a pisztráng,messziről elkerülöm a helyet! Senkinek nem ajánlom!