AMBRUS LAJOS – Olvasom a „kockás báró”, Podmaniczky Frigyes naplótöredékeiben, hogy az 1846-os erdélyi országgyűlés megnyitásakor Kolozsvárt a „Máminál” érezte magát a legjobban. Egy híres kimérésben, egy korcsmában, a Külső-Monostor utcában, a „napsoron” – ahová messzi földről jártak az emberek egy főzőasszony főztjéért. Ezt a főzőasszonyt Máminak hívták,
CSIGAKAVIÁR – A csigakaviárról öt esztendeje írtam először, többek között azzal a gondolattal, hogy felhívjam rá az éttermek figyelmét, s azzal, hogy hátha akad valaki Magyarországon is, aki belevág a készítésébe. Cider és fekete fokhagyma témában, az okonomiyaki emlegetésekor, s több más esetben is voltak ilyen kimondott, vagy ki nem mondott gondolataim. Aztán, lett magyar csigakaviár is.
MAGYAR HALÁSZLÉ-EVOLÚCIÓ – „Halászaton, úgy a bokorban járó, mint a kishalász is, kizárólag hallal él; otthonról csak kenyeret, hagymát, sót és paprikát viszen, […] a többi a halász-szerencse dolga. Ilyenkor kétféle készítési mód járja: a „halászlé” – sok helyen „halpaprikás” – és a nyárson sült hal. Igen természetes, hogy a bogrács sohasem hiányzik.” (Herman Ottó, 1887) A paprikás magyar halászlevek népszérűsödését, terjedését a nemzetteremtő romantika hullámain szörfözve,
A HORTOBÁGYI PALACSINTA TÖRTÉNETE – Annyian és annyit szidták már a magyar gasztronómia 1945 utáni korszakát, s benne a hortobágyi palacsintát, hogy végül mindenki, akit a téma kicsit is érdekelt, nagyszerűen megtanulta, elhitte és továbbadta, hogy a hortobágyi palacsintának nincsen köze a Hortobágyhoz (ami igaz) és aki hortobágyi palacsintát eszik, az visszamaradott, rossz ízlésű, az az étterem pedig, ahol ilyen készül, aligha lehet más, mint a retro-gasztronómia zászlóvivője, a magyar konyha megcsúfolója (ami nem feltétlenül igaz). Egyik szerző ismételte a másik után, azt, amit a wikipedia vonatkozó cikke is terjeszt, hogy:
UMAMI ÉS FÜST – Fordítják isteni íznek, mennyei íznek, ízletességnek, finomnak, a hús, a leves ízének és sok minden másnak is, ám, tanulás nélkül többnyire még azonosítani sem tudjuk, miközben éppen ez az íz teremti meg azt az egyensúlyt és harmóniát, amelyet aztán már valamennyien képesek leszünk felismerni és élvezni. A másfél millió évvel ezelőtt kezdődött főzéssel pedig már
IZSÁKI HÁZITÉSZTA – „Ugyebár mit tesz egy laikus: beleteszi a tésztát a lobogó ízbe, majd főzi, kóstolgatja, aztán amikor úgy értékeli, kellően puha, leveszi a lángról, sokkolja hideg vízzel és feltálalja. Ez a legrosszabb, amit csak tehetünk, hiszen a hosszas forralás kiold belőle minden tápanyagot, a tésztának és az ízeinek még csak lehetősége sem nyílik életre kelni és kibontakozni. Pedig a tésztának is lelke van, ami szépen fokozatosan nyílik csak ki
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!