falánkságMENNYIT EGYÜNK? – Amikor Brian Wansink élelmiszer-pszichológiával, táplálkozástudománnyal és fogyasztói viselkedéssel foglalkozó amerikai professzort arról kérdezték, hogy a kutatásainak mi volt a legváratlanabb eredménye, azt válaszolta, hogy az, hogy az emberi szervezet mennyire megbízhatatlanul informál bennünket. Ezért is becsüljük alá az elfogyasztott élelmiszer mennyiségét, ami túlfogyasztáshoz vezet. Az emberi test jelzéseire való figyelem egy fizikailag jóval aktívabb, éhezésekkel, böjtökkel jellemezhető

múltban még hatékonyan működhetett, ám a 21. század mértéktelen túlfogyasztásra és ínyenckedésre ösztönző nyugati fogyasztói társadalmaiban már reménytelenül eredménytelen, amit az elhízottak és túlsúlyosak szaporodó számában is lemérhetünk. Wansink egyik legfontosabb megállapítása éppen az, hogy

az ész nélküli evést az teszi annyira veszélyessé, hogy szinte soha nem vagyunk a tudatában.

Sosem kalóriákat, hanem mennyiséget fogyasztunk!

Az energiatartalom a mindennapi életben is fontosnak látszó fogalom, és a kalória kifejezést is naponta használjuk, de kevesen tudják, hogy meglehetősen haszontalanul, mivel, mint azt Brian Wansink, a Cornell University professzora megállapítja, az étkezésnél (és a teltségérzésnél) valójában a mennyiség számít, s nem a kalória.

„Akkora térfogatú ételt fogunk enni, amekkorát szeretnénk, nem pedig annyi kalóriát, amennyit elterveztünk. Ha egy adott mennyiségű étel kalóriaértékét megdupláznánk, akkor sem panaszkodna senki, hogy nem bírja megenni az egészet. Ha pedig megfeleznénk, ugyanúgy nem reklamálna senki, hogy még mindig éhes. Mindkét esetben jóllakna. Sosem kalóriákat fogyasztunk, hanem mennyiséget.

És ezen – minden összefüggése ellenére – semmiféle tápértékre vonatkozó információ nem segít. Wansinket idézve:

„A hosszabb és jobb minőségű élethez a mindennapi viselkedés tartós megváltoztatása a kulcs. Ennek részeként kell változtatnunk étkezési szokásainkon és mozgáshiányos életmódunkon.”

A jóllakott - Georg Emannuel Opiz német festő alkotása (1804)

A jóllakott – Georg Emannuel Opiz német festő alkotása (1804)

 

Csíki Sándor♣