SZARDÍNIA – hagytam még 15 milliárdot

P7220049A SZARDÍNIA (Sardinia pilchardus), amíg élt, a kelet-atlanti vizekben úszkált vidám társaival együtt. Spanyol halászok fogták ki, ám Olaszországban fagyasztották le, amit igazából nem tudtam követni, de a végén Ausztriába jutott, ahol a kosaramba került, Budapesten pedig megsült. A Sardinia pilchardus fontos halászati hal, s a halászott mennyiség a FAO statisztikája szerint az 50′-es évektől nagyjából egyenletesen növekszik.

(tovább…)

PIROSKA – 300 éves erdélyi derelye recept

red rose wallpaperA PIROSKA szó ételnévként csak végső esetben jutna eszembe, különösen, ha az az étel még csak nem is piros, hanem leginkább csak fehér. A Piroska névről amúgy azt tartják, hogy a latin Prisca névből származik. Ebből a magyarban Piriska, majd Piroska lett. A Prisca eredeti jelentése, régi, ősi, tiszteletreméltó, így aztán aligha hozható összefüggésbe a derelyével, bármily’ tiszteletre méltó ételről is beszéljünk.  A megoldást nem is itt kell keresnünk, hanem az orosz, ukrán, lengyel ételrokonságban.

(tovább…)

PAUL’S BISTRO – egy pörkölt, s más semmi…

PAULfoto2EGY PÖRKÖLT, s más semmi… már csak azért is, mert a pörkölt, ha komolyan vesszük, s még bográcsban is, vagy másfajta alkalmatosságban, szabad tűzön készítjük, magában hordozza az összes fogást, hogy a pusztában egytálétel legyen belőle. Aznap, amikor az Étteremkalauz 2012 kiadványért a Dining Guide szerkesztőségébe mentem, majd ezt követően az IPM szerkesztőségébe is benéztem, már nem hazafelé, hanem az onnan csupán rövid sétára lévő Váci utca felé vettem az irányt. Hát, ahogy beérek az utcába, nem pont a Paul’s Bistro áll velem szemben a sarkon? De, bizony! Ezt a találkozást Veres Csaba szívélyes invitálása és egy közel hat órás beszélgetés követte üzletről, gasztronómiáról, ételekről, italokról.

(tovább…)

SPAZIO CAFFÉ – a prosecco forrásvidéke

P6220052LÉPTEIM A SPAZIO CAFFÉ felé irányítottam, egy kánikulai délután. A facebook-on láttam, hogy vacsora lesz prosecco-val. Ez már csak azért is érdekelt, mert a Gourmet Fesztiválon számomra már egyértelműen kiderült, hogy minőségi prosecco ügyben a Spazio Caffé megbízható és kivételes választékú hely. Aki szereti a prosecco-t a legjobban teszi, ha ezt a helyet választja. A Nyugatinál szálltam le a metróról majd elsétáltam a nyitott, szellős étteremig. Véletlen volt, hogy Németh Miklóst és családját (Paul’s Bistro) is ott találtam. Ők a vacsora kedvéért tértek be Laczó Csabáék éttermébe.

(tovább…)

LOVASPÓLÓ – Jaguar Cup of Nations 2012

P7010047A JAGUAR CUP OF NATIONS 2012 lovaspóló versenyt a Magyar Polo Club és gróf Almásy Antal a Hazai Lovaspóló Szövetség főtitkára szervezte. A rendezvény támogatója, a British Automotive Hungary Kft, a Jaguar, Land Rover és Range Rover  modellek kizárólagos forgalmazója hívott meg Tabajdra, ahol – ki gondolta volna – nagyszerű lovaspóló pályák szolgálják ezt a

(tovább…)

EGYSZERŰ KRUMPLISALÁTA – recept nyárra, diákoknak

retro illustrationAZ EGYSZERŰ KRUMPLISALÁTA receptjének rövid időn belül is elkészíthető, ízletes változata sikerre számíthat Ez egy randira is alkalmas recept. Burgonya, újhagyma, frissen facsart citromlé, majonéz, só és frissen őrölt fekete bors kell hozzá, s némi idő. A rántott szelet mellé is kiváló, de sörözéshez is. Az írásban helyet kap Edith M. Thomas 1915-ben megjelent, hosszú című „Máriának a farmon és a pennsylvaniai németek között tett látogatásakor összeállított receptjei” című könyvéből vett krumplisaláta öntetének archaikus receptje is.

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.