GOURMET FESZTIVÁL FOTÓK – Bocuse után, ismét esős Gourmet

Gianni Annoni és Csíki SándorGOURMET FESZTIVÁL 2016 – Az idei Gourmet fesztivál közvetlenül a sikeres Bocuse d’Or Europe 2016 után kezdődött, így aztán a szakmának és érdeklődő közönségnek egyaránt volt, s ma, az utolsó napon, még van ideje és módja ezt is megbeszélni. Ahogy persze azt is, hogy az ezúttal példamutatóan csekély számú fanyalgó írást mi motiválhatta. A Gourmet persze, nem múlhat el eső nélkül, s ebből idén is kijutott bőven, bár sokan, mint én is

(tovább…)

BALATONBOR – a Balaton új, közösségi bormárkája

BalatonBorBALATONBOR 2016 – A balatoni nyár egyik slágere lehet a régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor, mely a 2015-ös évjárattal elsőként az idei Gourmet Fesztiválon, önálló standdal debütál. Több mint húsz tóparti pincészet összefogásával, speciális minőségbiztosítási rendszerrel és egységes, fiatalos, lendületes arculattal jött létre az új márka. A BalatonBor az első olyan közösségi termék ma Magyarországon, ahol a bor stílusa is kritérium, és ami közösségi gondolkodást, összefogást fejez ki.

(tovább…)

SÉFEK VÉLEMÉNYE A BORVACSORÁRÓL – rizlingről, ételekről

BorvacsoraSÉFEK VÉLEMÉNYE (2015) – Séfeket kérdeztem a borvacsorákról. Leginkább az érdekelt, hogy ők milyennek látják a borvacsorákat, mit gondolnak róla, szeretik-e, vagy nem, hogyan készülnek fel rá, és egy szép rizlinghez mit főznének. A megkérdezett séfek ismerőseim, barátaim, s többségük nagy kedvvel is válaszolt a kérdéseimre. A válaszok némi rendszerezésre is alkalmat adtak, s kiderült, hogy még ma is a bor a főszereplő.

(tovább…)

ÚJ HELYEN A ROSALIA! – Rosalia, 2016. május 6-8. Városliget

rosalia-fesztival-2016-28694-3-lÚJ HELYEN A ROSALIA – 2016. május 6-8., Budapest, 14. kerület, Városliget, Vajdahunyadvár mögötti árnyas rét. „Köszöntsük együtt a nyarat a Rosalián! A városligeti fák árnyékában sétálva megismerheti hazánk roséinak, pezsgő és habzó borainak ezer arcát. Jöjjön el, és válassza ki idei kedvenc roséját, pezsgőjét!” Új helyszínre költözik a Rosalia.

(tovább…)

ÚJ-ZÉLANDI BOROK – Yealands Sauvignon blanc és Pinot noir

YealandsLive-Mobile-Video-ImageYEALANDS SAUVIGNON BLANC – Amikor ezeket a sorokat írom, a tőlünk 18.000 km távolságra fekvő Új-Zélandon, a Yealands Family Wines birtokon éppen 13°C a hőmérséklet. Nálam a Haller-teraszon, 11°C. Ott 10 km/h a szélsebesség, s nálam sem több. Az összehasonlításra az adja az alapot, hogy a Veritas kóstoló termében Yealands Sauvignon blanc és Pinot noir borok kóstolóján vettem a

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.