CSIGAKAVIÁR – A csigakaviárról öt esztendeje írtam először, többek között azzal a gondolattal, hogy felhívjam rá az éttermek figyelmét, s azzal, hogy hátha akad valaki Magyarországon is, aki belevág a készítésébe. Cider és fekete fokhagyma témában, az okonomiyaki emlegetésekor, s több más esetben is voltak ilyen kimondott, vagy ki nem mondott gondolataim. Aztán, lett magyar csigakaviár is.
A BIVALY – Képzeljünk el egy bizarr jelenetet, vadregényes díszletek közt. A kies Badacsony tetején járunk, a legszebb sziklák tetején, melyeket sajtkorongokhoz szokás hasonlítani – ahol a hegy délnyugati oldalán szép kőkereszt, a Ranolder-kereszt áll. 1857-et írunk, és a kőkereszt hatalmas talpköveit nyikorgó szekérrel, erős bivalyokkal vontatják fölfelé. Azon a Vaskapunál fölvezető, csigalassúságú úton. A menet végre a hegytető délkeleti peremén célhoz ér. S amint a fekete bivalyok kifáradva, csatakosan elérik a hegy párkányát, kifogják őket a járomból. Nos, ott ragyog csak fel igazán a pompás fényekben tündöklő Balaton csodás panorámája!
MAGYAR HALÁSZLÉ-EVOLÚCIÓ – „Halászaton, úgy a bokorban járó, mint a kishalász is, kizárólag hallal él; otthonról csak kenyeret, hagymát, sót és paprikát viszen, […] a többi a halász-szerencse dolga. Ilyenkor kétféle készítési mód járja: a „halászlé” – sok helyen „halpaprikás” – és a nyárson sült hal. Igen természetes, hogy a bogrács sohasem hiányzik.” (Herman Ottó, 1887) A paprikás magyar halászlevek népszérűsödését, terjedését a nemzetteremtő romantika hullámain szörfözve,
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!