A SPÁRGA a tavaszi szezon királya. A 17. század, XIV. Lajos király uralkodása óta ez a „királyok zöldsége, a zöldségek királya” (Lajos és kora imádta ezeket a fordulatokat, ahogy a későbbi korok is.) Én leginkább a zöld spárgát kedvelem. Jobban, mint a fehér, vagy a végükön halvány levendula színű változatokat. A vadspárgához eddig még nem volt szerencsém, pedig akadnak, akik szerint az a legjobb. Ez a 3+1 spárgaféle szerepelhet az asztalunkon.
„A húsvéti sonkának igazi ideje volna előkészületéig, rendbehozataláig, tálalásáig, megfelelő fogyasztásáig az a negyvennapi idő, amit közönséges nagyböjtnek nevezünk. Így mondja az elmélet, de a praktikus élet már régen bebizonyította, hogy a negyvennapos idő kevés egy sódarnak a létrejöveteléhez. A sódar a legkényesebb része a disznónak, korántsem élvezhető amúgy frissiben, mint a kolbász vagy a hurka…” (Krúdy Gyula, A húsvéti sódar titkai)
FREI TAMÁS műsorait általában kedveltem, sőt, némi tisztelet is akad bennem a tudatossága iránt, ahogy magát és világát felépítette. (Hazai példa erre kevés akad.) Valamilyen rejtélyes okból, de még arra a „programbeszédére” is jól emlékszem, amelyet hosszú évekkel ezelőtt egy TV interjúban mondott el, s amely a hitelesség programjának meghirdetéséről, Frei Tamás hitelességének fontosságáról szólt.
MESTERVACSORA, Balatonalmádi, 2009. április 18. Negyvenhetedik a sorban, és bizonyára mindenféle okból emlékezetes marad. Mérföldkő szakmailag is, és a Magyar Nemzetei Gasztronómiai Szövetség életében is, hiszen a Mestervacsora napján került sor a tisztújító küldött közgyűlésre is. A Mestervacsora 370 vendége ezerféle szempontból is elemezheti, és bizonyára ezerféleképpen is elemzi és értékeli az estét.
MIELŐTT MEGÍRNÁM BESZÁMOLÓMAT a 47. Mestervacsoráról, amely – mint mondják – számos tekintetben elüt az előző negyvenhattól, néhány képet még mutatok azokról a hidegkonyhai szín- és formacsodákról, amelyeket április 18-án a Ramada Hotelban, Balatonalmádiban láthattam. Mint az előző részben már említettem, ezeket a hidegkonyhai érdekességeket sokan meglehetősen lenézik, semmibe veszik és nem tekintik többnek, mint a múlt csökevényének. Én egészen máshonnan indulva egészen mást látok ezekben az „alkotásokban”. Szépséget, formát, színeket, kompozíciókat, hosszas töprengést és elmélyültséget. Ez inkább képzőművészet, mint szakácsmesterség. Lehet utálni, lehet szeretni, de nem tudomásul venni mégsem lehet. Vannak: és egyáltalán nem könnyű elkészíteni őket.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!