IDÉN SZEPTEMBERBEN menzareform kezdődik Miskolcon. A „Miskolci Menzareform Bizottság” néven ismertté vált szakértői csoport folytatta munkáját, melynek Buday Péter, Simon Gábor, Szekeres Fruzsina, s mások mellett mellett tagja lettem magam is. Legutóbb kiválasztásra került az a két oktatási intézmény is, ahol már 2010 szeptemberében újfajta, egészséges, modern ételeket kapnak az iskolások, szól a híradás, majd így folytódik:
ÚGY FEST, HOGY Ambrus Lajos író mellett újabb állandó vendégem lesz, Berecz Edgár, aki már nem ismeretlen sem itt, sem Erdélyben, s másutt. Írt ő annyiféléről annyit, s jelentetett meg sok mindenről sokat, hogy ebből szemezgetve jut az oldalra is. A sok nyelvet beszélő, s keleten sokfelé járt Edgár remélhetőleg elnyeri rokonszenveteket, s Erdélyből, Erdélyről is több és gyakoribb hírünk lesz, pontosabb képpel az ottani gasztronómiáról.
(A tehetséges Dávid Botond, székelyudvarhelyi fotós képén Edgár látható.)
A LAKÁSTEXTIL ugyan régóta jelen van az emberi kultúrában, ám láthatóvá, tudatosan megformálttá csupán néhányszáz éve kezdett válni. Az elején jobbára csak a gazdagok párnáit, takaróit, csipkéit, faliszőnyegeit, drapériáit jelentette és a lassan változó, az egyház, illetve az egyházi művészet által meghatározott időtlennek szánt korstílusok keretein belüli apróbb, nagyobb változások jelezték csak a „divat” jelenlétét.
AZT HISZEM ÚJRA csak egy kakukktojást igyekszem a gasztro blogok konszolidált világába csempészni. A téma látszólag távoli. Látszólag. Ami jellemzi az nem más, mint a: kreativitás, fantázia, friss világlátás, profizmus, nyitottság, játékosság, filozófia, vagyis csupa olyan, amit a konyhák elköztelezett művelői is büszkén vennének magukra. Amiről most írok az nem más, mint a „home couture”, vagy prózaibban, a lakástextil.
ALIGHANEM úgy öregszik az ember, hallottam felőle harangozni, hogy öreg/öregedő korára mással nem bírván, még a honi literárok is, de egyéb olvasó férfiak úgy kilencven körül Jókait olvasnak. Pontosabban: ha olvasnak – Jókait olvasnak. Ezt nyilatkozta például az öreg Kós Károly (amikor melegében olvastam a konfessziót, el is hűltem rajta) – nemigen élvezek én már mást, mint Jókai regényt, mondta egy régi beszélgető-könyvben. Mert: benne ott minden. Így mondta. És aztán láttam pátriárka-kort megélt apósomat is, aki pap-literátor lévén kilencvenöt éves kora körül napszámra olvasott ősvadonra emlékeztető zalai (tilaji) kertjében (áprilistól
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!