ILLÉS-BÁCSI CUKRÁSZDÁJA – Kicsi, abszurd, de a miénk!

Illés-bácsi cukrászdájaILLÉS BÁCSI CUKRÁSZDÁJA – Barna Illés (78) Gödöllő és Máriabesnyő között, az út mellett álló, erősen megkopott cukrászdája napok alatt „országos hírű” lett. Azok, akik eddig még csak nem is hallottak róla, mint én, megtudhatták hogy valójában már eddig is „országos hírű” volt. Illés-bácsi cukrászdájának bezárásához kapcsolódóan a TV-ből ismert Sváby

(tovább…)

GOURMET FESZTIVÁL FOTÓK – Bocuse után, ismét esős Gourmet

Gianni Annoni és Csíki SándorGOURMET FESZTIVÁL 2016 – Az idei Gourmet fesztivál közvetlenül a sikeres Bocuse d’Or Europe 2016 után kezdődött, így aztán a szakmának és érdeklődő közönségnek egyaránt volt, s ma, az utolsó napon, még van ideje és módja ezt is megbeszélni. Ahogy persze azt is, hogy az ezúttal példamutatóan csekély számú fanyalgó írást mi motiválhatta. A Gourmet persze, nem múlhat el eső nélkül, s ebből idén is kijutott bőven, bár sokan, mint én is

(tovább…)

BURGONYA és PAPRIKÁS KRUMPLI – kis burgonya ABC

kartoffel-nutzpflanze-pflanze112-_v-img__16__9__xl_-d31c35f8186ebeb80b0cd843a7c267a0e0c81647BURGONYA, KRUMPLI – A Titicaca-tó (Andok) környékéről származó, közel tízezer éve fogyasztott burgonya csak lassan lett népszerű Európában. A 16. század közepe táján érkezett növény elterjedését kezdetben leginkább az éhínségek elkerüléséért felelősséget érző európai uralkodók segítették. Az erőfeszítések végül világszerte olyan jól sikerültek, hogy a kukorica, búza és rizs után éppen a burgonya lett a negyedik legfontosabb, a történelmet is formáló

(tovább…)

BALATONBOR – a Balaton új, közösségi bormárkája

BalatonBorBALATONBOR 2016 – A balatoni nyár egyik slágere lehet a régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor, mely a 2015-ös évjárattal elsőként az idei Gourmet Fesztiválon, önálló standdal debütál. Több mint húsz tóparti pincészet összefogásával, speciális minőségbiztosítási rendszerrel és egységes, fiatalos, lendületes arculattal jött létre az új márka. A BalatonBor az első olyan közösségi termék ma Magyarországon, ahol a bor stílusa is kritérium, és ami közösségi gondolkodást, összefogást fejez ki.

(tovább…)

BOSCOLO BUDAPEST – 10 éves lett a Boscolo Budapest (2016)

Romano Boscolo úr a Bioscolo Budapest Hotel 10. születésnapjára rendezett fogadásonBOSCOLO BUDAPEST – 10 éves a Boscolo Budapest Hotel, amely 2016. májusában ebből az alkalomból ünnepi sajtótájékoztatót és fogadást is rendezett. Az elegáns születésnapi ünnepségen a Boscolo Csoport képviseletében megjelent a névadó olasz család tagja, Romano Boscolo úr is (a képen). A Boscolo család első vállalkozása,  a Sottomarina 1978-ban nyílt meg. A szállodalánc legelegánsabb tagja, kétségtelenül a Boscolo Budapest,

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.