BOCUSE d’OR (Lyon) – Széll Tamás versenynapja (2013.01.30.)

BOCUSE d’OR – A nagyvilágból mindösszesen 24 ország lesz 2013. január 29-30-án Lyonban, a Bocuse d’Or szakácsverseny döntőjén. A huszonnégyből 12 ország versenyzője, köztük Széll Tamás, érkezik Európából, 4 Ázsiából, 3 Amerikából. A döntőben lesz még még 3 ország azok közül, akik szervezési okokból kontinens viadalon nem vehettek részt, plusz 2 másik olyan ország, akit a rendezők

(tovább…)

SZAVAZZ A POSZTERRE – Széll Tamás, Bocuse d’Or, 2013

A BOCUSE d”OR szakácsversenyen résztvevő országok plakátjaira már lehet szavazni. A kétévente megrendezett világversenyen Magyarországot Széll Tamás (Onyx) képviseli. A világ egyik legrangosabb szakácsversenyének döntője 2013. január 29-30-án, Lyonban lesz. Az idén márciusi selejtező sorozatban Széll Tamás, az Onyx étterem séfje 9. helyezést ért el, így a lyoni döntőbe is bekerült.

(tovább…)

BOCUSE d’Or 2012 – Széll Tamás a döntőben

A BOCUSE d’Or 1987. óta a világ egyik legrangosabb szakácsversenye. Névadója Paul Bocuse a világ ünnepelt séfje. A március 20-21-én 20 ország szakácsainak részvételével megrendezett versenyen Széll Tamás (Onyx, Budapest) a kilencedik lett, amivel döntőbe jutott. Gratulálok!

(tovább…)

BOCUSE d’OR – európai döntő márciusban (2012)

SZÉLL TAMÁS, a Michelin csillagos Onyx étterem séfje, aki 2011-ben megnyerte a világhírű francia chef, Paul Bocuse (a képen) nevével fémjelzett verseny, a Bocuse d’Or, magyarországi selejtezőjét, ezzel megkapta az esélyt arra is, hogy 2012. márciusában, Brüsszelben, az európai döntőn is bizonyítson. Széll Tamás felkészülését Geir Skeie norvég séf, a Bocuse d’Or 2009-es győztese segíti, akivel ma közösen bemutatkoztak és főztek is a

(tovább…)