UTAZNI JÓ – Ha például Krúdy Gyula neszét vette, hogy a távoli Szepesbéla vasúti restaurációjában új konyhaséf kezdi meg művészetét, kiballagott a vasútra, felszállt a vonatra és a regényes nevű stációba utazott, hogy megkóstolja az új szakácsné új főztjét. (Ó, boldog békeidők – az újságírók akkoriban száz százalékos első osztályú kedvezményt kaptak a királyi MÁV-tól.) És most hallom, egy nagyon is
„MINDEN ÉTELNEK és minden embernek más és más íze van bizonyos életkorban. Én például most kezdem szeretni a tejfeles sóskamártást, amikor annyi mindent tapasztaltam, részint hivatali állásomnál, részint tapasztalataimnál fogva. Az élet és az étel csak tavaszkor ér valamit, amikor az ember azt hiszi, hogy ő találta meg az első sóskát a kertben, amikor azt gondolja, hogy egyedül van a világon, akire rábízatott az élet végigélése.” (Krúdy Gyula)
AZ APOTEÓZIS SZÓ jelentése: isteni rangra emelés, istenítés. A polgári konyha esetén talán nem is túlzás ez a szó, különösen, ha Szindbád szolgáltatja az illusztrációt. Napjaink gasztronómiai fogalmi zűrzavarában, amikor a paraszti, s polgári konyha alig-alig válik szét a tudatunkban, s amikor ebbe a rendszerbe sokaknak a fine-dining már végképp beilleszthetetlennek tűnik, jól esik Huszárik Zoltán negyven évvel ezelőtt (1971) bemutatott filmjének részletét megnézni.
NOVEMBER TÁJÁN minden böcsületes gasztronómnak köteles tisztsége Szent Mártonról és a hozzá kötődő derék fehér szárnyasokról szót ejteni, és dicsérni kell a libát, Mars madarát (Avis Martis) fennen, mert ennek a szép madárnak igen nemes alkatrészei a melle, combja, de legfőképpen a mája, amit ha jól készítenek és túlzásokba nem esnek, élménnyé válik minden falatja. (Feltámadt hát a felejtett hagyomány.)
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!