JUNIBOR – Újbor Kóstoló a Juniborászokkal (2014)
JUNIBOR: A Fiatal Borászok Egyesülete, ismert nevén a Junibor, és a DiVino egymással szorosan összeforrt nevek. Ha nem lenne annyira elkoptatott, meggyőződéssel mondanánk rá, hogy ez a kapcsolat egy igazi sikertörténet. Három éve már annak, hogy a Tigris étteremben vacsoráztam a DiVino tulajdonosai, Bánki Sándor és Duska Sándor, valamint
BORFESZTIVÁL A BUDAI VÁRBAN 2012 – összefoglalás, fotók
VÉGET ÉRT A BORFESZTIVÁL a Budai Várban 2012., és ismét csak jól sikerült, legalábbis azokon a napokon, amelyeket ott töltöttem, jó volt. A záró sajtóközlemény szerint is: „Lehetett volna kegyesebb is az időjárás, de így is elégedettek volt mindenki, borászok és borkedvelők egyaránt. Az öt napon át tartó borkiállítás és vásáron nagy volt az
GERE Tamás & Zsolt évjáratbemutatója
GERE TAMÁS & ZSOLT (Villány) jól ismert a borkedvelők körében. A Budai Vár remek pincéje, a Királyi Borház és Pincemúzeum neve azonban vélhetőleg már sokkal kevesebbeknek cseng ismerősen, pedig – ha minden igaz – már a közeljövőben is egyre több figyelmet érdemel. Már csak azért is, mert olyan új vezetője lett (ez itt a társasági hírek rovat), mint Rosenmayer András, akit legtöbben az Eszencia Magazin főszerkesztőjeként ismerhettek meg. Rosenmayer András személye garancia az értő borászválasztásra és ezzel a borok minőségére is.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!