BADACSONY A NEW YORKBAN – jól sikerült a Badacsony kóstoló

Badacsony New Yorkban 2019BADACSONY A NEW YORKBAN – Március 9-én a budapesti New York Palota Róma termében és annak előterében 37 borászat és 13 egyéb, turisztikai szolgáltató mutatkozott be a szakma és a sajtó meghívott képviselőinek, illetve a borkedvelő közönségnek „Az összesített adatok alapján közel 600 vendég látogatta meg rendezvényünket, mind a nagyközönség, mind a meghívott

(tovább…)

St. ORBAN ÉTTEREM, BADACSONY – pozitív hely, pazar terasz

Laposa Lilla - St. Orban Étterem, Badacsony (2018)St. ORBAN ÉTTEREM – A badacsonyi St. Orban étterem azért érdekelt, mert valaki nagy-lelkesen azt írta róla, hogy ez a balatonszemesi Kistücsök étterem északi-parti megfelelője. A Kistücsök éttermet jól ismerem, a St. Orban étteremben viszont hosszú évekkel ezelőtt ettem utoljára. Talán még akkoriban, amikor a helyet Szent Orbán Borház néven ismerték, s a környékről indult Takács Lajos séf is itt szívta elmaradhatatlan cigarettáit, s persze főzött is – jókat. Szeremley Huba volt akkoriban a házigazda, és az étterem pozitív, ikonikus helynek  számított a Balatonon. Aztán váltakoztak az üzemeltetők, s a helyről is egyre ritkábban lehetett

(tovább…)

ARANYSZÍNŰ SÁRGASÁG – zárlat alatt a badacsonyi szőlők

Grapevine flavescence dorée - aranyszínű sárgaságARANYSZÍNŰ SÁRGASÁG – Az aranyszínű sárgaságot okozó Grapevine flavescence dorée (FD) fitoplazma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója. Mint a nébih honlapján is áll: “A fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50 %-kal csökkenhet, a beteg növények száma évente megtízszereződhet. A betegség elleni védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédőszeres eljárás, terjedése azonban megállítható, fő vektora, az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) elleni kezelésekkel.

(tovább…)

BADACSONY – Badacsony a New York Palotában (2015)

ATT00022BADACSONY – A Badacsonyi borászok és a régió turisztikai szolgáltatói ismét fieszta hangulatot hoztak Budapestre. A New York Palotában nemcsak a legújabb badacsonyi borokat, hanem az előszezoni balatoni programokat is megismerhették a résztvevők. Több mint ötszázan voltak kíváncsiak az idei “Badacsony New Yorkban” rendezvényre március 26-án,

(tovább…)

AMBRUS LAJOS: Badacsonyi Kéknyelű

BADACSONYI KÉKNYELŰ – A két név: ikercsillagok a honi égbolton. Képzeljünk el egy csodás, kiismerhetetlen szépségű bazalthegyet a naponként ezer arcát felvillantó Balaton mentén. És egy misztikus nevű, titokzatos szőlőt és annak csábítóan hívogató nemes és elegáns nedűjét – a hegyről. Pedig ültetvényeiből az ezredforduló tájára már csak zsebkendőnyi, még egy félhektárnyi összterület sem maradt. Akár a régi magyar címerállat, a bölény a Kárpát-medencéből, ez a régi magyar szőlő is a kihalás szélére sodródott.

(tovább…)