AMBRUS LAJOS: A kecskeméti szőlőbűvész (Mathiász János)

Mathiász JánosKECSKEMÉTI SZŐLŐ BŰVÉSZ-nek nevezte őt Rapaics Raymund. Bár valójában nem kecskeméti volt, hanem Sáros megyei – a magyar Gascogne-nak nevezett sárosi Ádámföldén született, ahol atyja gazdatiszt volt. És nem is a híres, anekdotikus sárosi ritka magyarok közül jött (a gazdatisztek legalább olyan hontalanok, mint azok az állami hivatalnokok, akiket ide-oda sodor jó- vagy balsorsuk), inkább cipszert sejtet latinos-németes nevük. Mathiász Jánosnak (1838–1921) mégis Kecskemét, pontosabban a katonatelepi homok lett az igazi hazája. Innét kapta szárnyra a világhír. És ezen az sem változtat, hogy mint valami pályatévesztett tehetség, jogakadémiát végez és vagy húsz álló évig hivatalnokként

(tovább…)

AMBRUS LAJOS: A kert és mívesei 2.

renoir.niniA KERT: fény, szív, csoda s közben mámorító gazdagság. Akinek kis udvara és kis telke van, a tájfajták felé tájékozódjon – vissza a gyökerekhez. Irodalomban pedig az eredeti magyar munkák felé. Így megtudhatjuk azt, hogy a házikert elsősorban az odaillő régi tájfajtákkal a gyümölcs hasznossága és jósága mellé a hagyomány legnemesebb ápolását s a régiek hagyatékának legszentebb megbecsülését is jelenti. A fajtaismeret a faiskolai jegyzékekkel kezdődött – legalábbis szélesebb körben. Az első magyar faiskolai jegyzéket Bodor Pál adta ki: Eladó válogatott gyümöltsfa – oltoványok lajstroma, 1812 – utána

(tovább…)

A SZEDERRŐL – „A Morus nigrarúl”

4731 morus nigra moruse cernaDEHOGY AKARTAM én a savanyú szederről (Morus nigra) írni, meg nem is sok nóvumot tudnék hozzáadni ahhoz, amit eleddig összeszedtem a titokzatos és vitamindús gyümölcsről; vagyis hallgattam volna én a legszívesebben. Mint dinnye a fűben! Amúgy meg hadd gyűljenek öreg adatok, legfőképpen a régi kertészeti könyvekből és cikkekből – mert ha ezeket olvasom, s elég gyakran teszem, olykor hajlamos vagyok magam elé valami régi kertészeti aranykort vizionálni.

(tovább…)

KERTÜNK FÁSÍTÁSI TERVE – ősi almafajták (2)

Cezanne Fresh FruitPÁVEL ÁGOSTON szombathelyi kertjének másik almája, melyből többet is ültetett, az Entz által (is) megénekelt Téli arany parmén volt. Ez a történet tényleg valóságos, ámde autonóm regény – mégpedig a nemzetközi sikerlistákon tartósan, de nem érdemtelenül az élen tartózkodók közül. A legalább középkori fajta véletlenül sem az esztétikai önzés terméke – a német Diel írja le a legkorábban, Golden Winter Pearmain néven (Kernobstsorten, 1809. X. 174.).

(tovább…)

A ROZMARINGRÚL

rosmarinus officinalisHEJ ROZMARING, rozmaring, leszakadt rólam az ing, Ha leszakadt nem bánom, Úgy sincs, engem ki szánjon – ez az egyik variáció a sok száz közül, mert a rozmaring a rezeda, a tulipán, a kökénymag, a kendermag, a ribizli és más növényországi csoda közt, vagy inkább rovásukra, ő az egyik legemlegetettebb növényünk. Oly igen sokat foglalkozik vele a népköltés, mondja ezt egy mára szinte teljesen elfeledett tudós-író, kecskeméti tanár, egy valóságos főreáliskolai igazgató, Hanusz István az

(tovább…)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.